Lehet, hogy velem van baj, de képtelen vagyok benyomni az 1-es gombot a tévém távirányítóján, ráadásul annyira tájékozatlan vagyok/lettem az elmúlt 16 évben, hogy azt sem tudom, hogy az 1-es gombot kellene-e benyomnom ahhoz, hogy a köztévé adását láthassam. Azért gondoltam az 1-esre, mert arra még emlékszem, hogy az első néhány számot kisajátította az Orbán irányította NER-es hatalom.
Amikor azon a várva várt napon, jelképesen 19.56-kor a Tanú című filmmel nyitott a főnökcseréken túlesett, másfél évtizeden át magába zárkózott, NER-en kívüliek számára szó szerint bevehetetlen köztévé, örvendeztem, kiváló döntés volt, akkor is, ha sejthető volt: a szervilizmus jelesei azt sem fogják megérteni, miért épp ez a film pereg le tévés premierként. Ennek ellenére nem ültem a képernyő elé, a Tanút láttam párszor, a köztévétől pedig „elidegenedtem”, megkockáztatom: véglegesen. Hogy miért uralkodott el rajtam ez az érzés, és hogy miért lettem néző ellenálló, azóta is „kutatom”, okait keresgélve.
Mellesleg mondom: barátaim szóltak rám, hogy nemrégiben, egyik éjjel azt a Telepódiumot ismételték, amelyet én konferáltam, és benne volt a zenés-rajzos produkcióm is. Jó érzés volt, de csak az járt a fejemben, hány meg hány derűs percet szereztem a tévénézőknek, és mily sok ilyen derűs perc maradt ki Orbán miatt az elmúlt 16 év alatt.
Mintegy két éve, az MTVA épülete előtt rendezett tiszás tüntetésen ott voltam, beszédet mondtam, és kimondtam mindazt, ami zavart, bántott és bosszantott. Nem tagadom: szolid undorral néztem arra az épületre, amelybe Orbán diktatúrája előtt néhanapján bejártam, még akkoriban, amikor nem a fideszes lét döntötte el, hogy valaki vendége lehet-e egy értéket teremtő műsornak, egy nyitott beszélgetésnek. Ez a fura, de talán érthető érzés azóta is bennem van, beragadt, talán tehetnék róla, hogy megszűnjön, de egyelőre nincs szándékomban.
Én még a Szabadság téri MTV stúdióiban kezdtem a pályám 1982-ben, és ezt megelőzően a Magyar Rádió Bródy Sándor utca 5–7. alatt lévő, azóta porrá dózerolt épületeiben, konkrétan a csodás 6-os stúdióban, és tudom azoktól, akik onnan a Kunigunda útjára költöztek át, ott már nem érezték jól magukat, egyrészt a modern pompa, másrészt a kollegiális viszony hiánya miatt. Ez a csupa üveg épület már nem volt fészek, nem volt szellemi műhely, és nem volt a szabad szellemű műsorkészítés otthona. Természetesen azon rádiósok és tévések hiánya mindent fölülmúlt, akik nemcsak értettek a rádiózáshoz és a tévézéshez, hanem bizonyították is az adásba került műsoraikkal.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
