Kovász

Igazából a kenyér lenne az igazi címe ennek az írásnak. Hogy mégsem azt választottam, annak az az oka, hogy jobbnak találom a kovászt, hiszen többről van szó itt, nemcsak a mindennapi betevőről, hanem annak lényegéről, lelkéről, ami bizony maga a kovász.

Sokat beszéltünk róla, nemigen van honfitársunk, aki ne próbálta volna ki a baráttól, szomszédtól kapott nyúlós, savanykás szagú anyagot. Készültek kenyerek így meg úgy, recept alapján, irodalmi leírás hatására vagy bátor kísérletezéssel. Aztán egy-két alkalom után legtöbb esetben ment is az egész a kukába, hiszen ez az élő, növekvő valami törődést, foglalkozást kíván: etetni és gondozni kell. Gondozni és használni, négy-öt naponta új kenyeret kell sütni belőle. Persze nemcsak kenyeret, hanem kalácsot, de croissant-t vagy egyéb süteményt is lehet. Ha nem tesszük ezt, akkor csúnya barna lé keletkezik a tetején, amelyet némi ügyeskedéssel még eltüntethetünk, de a rossz érzés megmarad: nem vigyáztam rá eléggé.