A bőrükön érzik a szülők a tanárhiányt

A bőrükön érzik a szülők a tanárhiányt

Tiltakozás az oktatás helyzete miatt. Országszerte diákok tömegei állnak ki a tanárok mellett.(Fotó: Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola / facebook)

Nemcsak a hiányzó szaktanárok, hanem az időhiány és a kontraszelekció is problémát jelent a közoktatásban a Magyar Hangnak nyilatkozó szülők tapasztalata szerint. A kormány májusban időkorlát nélkül engedélyezte a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatását, a „státusztörvénynek” nevezett tervezet pedig a főállású pedagógusok arányának csökkentésével, a pedagógusok átvezénylésével és pedagógushallgatók bevonásával kezelné a kérdést. Számos pedagógus nyilatkozott úgy: elhagynák a pályát, ha a törvényt elfogadják.

Négyezernél is több pedagógus csatlakozott ahhoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által indított online nyilatkozathoz, amely szerint az aláírók elhagyják a pályát, ha valóban elfogadja a parlament az egyelőre tervezet szintjén létező „státusztörvényt”, amely a szakszervezetek szerint számos tekintetben hátrányos a pedagógusokra.

A Pedagógusok Szakszervezete arra kérte a tanárokat: ha a kormány nem vonja vissza a javaslatot, helyezzék letétbe a felmondásukat, amit a szervezet alelnöke, Totyik Tamás szerint egy hét alatt közel hatszázan tettek meg. Szakszervezeti becslések alapján így is 16 ezer pedagógus hiányozhat a közoktatásból.

Mára sok szülő is érzékeli, hogy a pedagógushiány nem csupán a szakszervezetek érvelésében létezik. A Veszprém megyében élő Tamás egyike annak a 300 ezer magyar szülőnek, aki egyedül neveli gyermekeit. Őt a koronavírus-járvány szembesítette azzal, hogy az iskolának nincs kapacitása arra, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket segítse: – A fiam akkor negyedik osztályos volt. Soha nem volt jeles tanuló, de nyugodtan lefekhettem aludni, mert tudtam, hogy a hármas meglesz. Az online oktatásban viszont szörnyen lemaradt. Én reggeltől estig dolgoztam, hogy el tudjam tartani a családot, nem tudtam neki segíteni – meséli a szakmunkásként dolgozó családapa.

• Milyen eredménye volt az online oktatásnak, és hogy próbálja Tamás és családja megoldani a helyzetet?
• Milyen problémákkal küzd egy kistelepülési iskola tanára, aki maga is gyereket nevel?
• Hogy reagálnak a pedagógushiányra a jól szituált fővárosi szülők?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap június 2-án megjelent, 2023/22. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!