Krasznahorkai Lászlót nem lehet meglepni egy Nobel-díjjal

Egy pillangó meglebbenti a szárnyát Csepelen és a Pilisben elbotlik a híres magyar író. A létezés felbecsülhetetlen káosza megindító mesévé szelídül Krasznahorkai László november elején megjelent új regényében. Legalábbis ezt igyekszik elhitetni velünk a sérült testbe zárt angyalként feltűnő elbeszélő, ám A magyar nemzet biztonsága című kötet mélyén ott zakatol az író műveinek már-már közmondásosan sötét ereje: a természet feltartóztathatatlan energiája, ami az emberben pusztító vágyként manifesztálódik. Hamis próféták, gyilkos csőcselék, végeérhetetlen háborúk és kegyetlen neonácik helyett ezúttal ugyan csupán egy frusztrált fiatal képviseli az apokalipszist, és a végítélet el is marad, mert kiderül, hogy az ember „alapvetően jó” – ám ebbe a tanulságba kis híján mégis belepusztulunk.

Micsoda katasztrófa – mondta Samuel Beckett, amikor kiderült, hogy ő kapja az irodalmi Nobel-díjat. Nem vágyott az elismeréssel járó felhajtásra, hiszen a kéretlen figyelem a szerző valóságán túl a művek befogadását is befolyásolja. Mikor a Svéd Akadémia titkára október 9-én bejelentette, hogy idén Krasznahorkai Lászlónak ítélték a kitüntetést, A magyar nemzet biztonságán már az utolsó simításokat végezték (a szerző és a szerkesztő), vagyis a regény nem reflektálhatott a díjra, mégis annak fényében nyeri el jelentését. Aki még nem olvasott Krasznahorkait, az akaratlanul is a „lássuk, mit tud a Nobel-díjas” elvárásával veszi kézbe a kötetet, aki pedig ismeri a munkásságát, annak az egész életmű értelmeződhet újra, és ennek a folyamatnak lesz betetőzése az új könyv. Nem tekinthetünk rá ártatlan szemmel, a világ legjelentősebb irodalmi elismerése mindent tönkretett.