Lánczi Tamás, ne haragudj rám!

Tisztelt Szuverenitásvédelmi Hivatal, mélyen tisztelt Lánczi Tamás Elnök Úr!

Ezennel feljelentem magam.

Nem bírom tovább a sötétben való bujkálást, a külföldi támogatásból a honi közélet befolyásolására irányuló tevékenységem (lásd még: újságírás és videók készítése) gyötrő, nyomasztó, lélekölő terhét. Egyben önkritikát gyakorolok, amiért alkalmanként negatív színben tüntettem fel Magyarország független, demokratikus, jogállami jellegét, hogy az Erdély iránt érzett, kamaszkoromban lángra lobbant szerelmem okán aggódtam az ez ideig téves megítélésem szerint szavazógépként felvásárolt ottani magyarjainkért, hogy szomorúsággal kommentáltam a kormány fáradhatatlan családvédelmi tevékenységének dacára negatív tendenciákat mutató népesedési statisztikákat, miközben súlyosbító tényezőként több alkalommal felszólaltam a Pride betiltása ellen, mert azt tévesen a gyülekezési jog korlátozásának tartottam, és nem értékeltem az Orbán Viktor vezette békemissziót, hiányolva az áhított fegyvernyugváshoz vezető út részleteinek leírását, és nem bíztam meg Vlagyimir Putyin orosz elnök szavahihetőségében és szándékainak tisztességében, ráadásul ugyancsak többször emlegettem, hogy bármerre is kanyarodom az országban, zárt templomajtókat találok, és itt a végén azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy hozzá nem értésből fakadó véleményem alapján Vészabó Noémi festményei giccsnek is gagyik, és nem fújom kívülről a Nélküledet. Mentségemre szóljon, hogy ugyanakkor több száz népdalt ismerek Zempléntől és Matyóföldtől Baranyán, Somogyon, Szatmáron, Mezőségen és Kalotaszegen át Csángóföldig, de nem szeretném tetteim súlyát enyhíteni – ez utóbbi megjegyzést kérem tehát a jegyzőkönyvből törölni szíveskedjenek.