Nálunk, Latin-Amerikában

Ismerőseimet mostanában azzal a kérdéssel szoktam gyötörni, szerintük miért van az, hogy egy országot, amely, komolyan mondom, még ma is teli van világos fejű, értelmes emberekkel, rövid, átmeneti időszakoktól eltekintve mindig gonosz és ostoba módon kormányoznak. Aminek az árát azután – népek hazája, nagyvilág! – mindig keményen bevasalják rajtunk, s így csúszunk egyre lejjebb. Annyira értelmesek vagyunk, hogy ezt is átlátjuk. Elmondjuk, megírjuk, sokan bólogatnak rá, semmi következménye. Hogy lehetséges ez? Szerintem megérne egy körkérdést, hogy kiderüljön, mit gondolnak erről pályatársaim, akik a maradék független sajtót teleírják jobbító szándékú cikkeikkel, és azok, akik már nem írják tele.

Önkínzó kérdésemre a napokban remek válaszokat találtam egy világhírű chilei közgazdász harminchárom évvel ezelőtt megjelent könyvében, nem állhatom meg, hogy közzé ne tegyem. Már csak azért is, mert az Emberi léptékű fejlődés szerzője, Manfred Max-Neef a nyolcvanas években a mi mostani (és akkori) helyzetünkhöz igen hasonló körülmények között keresett kiutat szegénység és politikai elnyomás ördögi köréből.

A teljes cikket a Magyar Hang július 30-án megjelent 2021/31. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!