Choumlói és tejfölfagyi a Balaton partján
La Tène (Fotó: Szuromi Judit)

Volt idő, amikor nem tudták, hogyan nyitnak ki a következő héten, mára az ország egyik legizgalmasabb cukrászdája lett a badacsonyi La Tène. Náluk jártunk.

Huszonöt évesen az ember úgy érzi, bármire képes, a hetedik nap huszonnegyedik óráját is végigdolgozza, tolja, ahogy a csövön kifér – ez mára sokat szelídült. Amiben jók vagyunk, professzionálisan csináljuk, de mindezt már úgy, hogy az nekünk és a kollégáknak is jó legyen. Ha a fejlődés lassabb, ám legyen, de muszáj, hogy élhető környezetet alakítsunk ki – mondja Szalma Lili, aki párjával, Hájos Bálinttal öt év alatt a Balaton északi partjának meghatározó találkozóhelyévé, és az ország egyik legizgalmasabb cukrászdájává építette fel a La Tène-t.

A desszertműhely és kávézó egy véletlennek köszönhetően talált otthonra az egykori badacsonytomaji postahivatal épületében. Bár étterem, halsütő, bisztró akad bőven a Balatonnál, a jó kávé- és sütilelőhelyek köre igencsak szűkös. Nyaralóként ezzel Szalma Lili és Hájos Bálint is rendszeresen szembesült. Amikor Bálint szülei – akik évek óta visszajáró vendégek voltak a környéken – értesültek róla, hogy az épület tulajdonosa gasztronómiai koncepciót keres, rögtön lecsaptak a lehetőségre.

Családi elhatározásból született meg a hely ötlete, a fiatal pár hátrahagyva addigi életét, vendéglátós tapasztalat és profi üzleti terv nélkül vágott bele a nyitásba. Lili korábban grafikusként és marketingesként dolgozott, Bálint a gazdasági vonalat cserélte le a cukrászlétre. A társtulajdonosok Bálint szülei, akik ma már szintén Badacsonyban élnek, és a háttérből segítik a munkát.

• Hogy verheti az október 23-i forgalom az augusztus 20-it?
• Hogy jutottak az ország legjobb cukrászdái közé?
• Mit kínál a La Tène?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 26-ig kapható 2025/25. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!