Naplóbejegyzések 1.

1985. január

Apával temetni voltunk. Induláskor az ablakon át láttam a baglyot a fenyőfa tetején. A bagoly is látott minket, ahogy kiléptünk a folyosóról a terméskő járdára és elindultunk. Minden reggel ott van. Ha sötét van, akkor is látom. A fülesbagoly, nem a kuvik. A kuvik a toronyban lakik. Apa talált egyszer egyet, egy beteg kuvikot. Két napig etettük, a spájzban volt egy öreg szekrény, abban lakott. Apa szalonnát adott neki. Megcsípte a tenyerét, mikor nyújtotta felé, benne a zsíros szalonnadarabbal. Apa keze vérzett, a kuvik forgatta a fejét. Apa keze hetekig be volt kötve. A többi madár nem ilyen veszélyes, fecskével, meg rozsdafarkúval tele a kamra tavasztól őszig, de most január van, még fagyóka is esett. A két síbotomat vittük magunkkal, úgy mentünk a szomszéd faluba. Elosztottuk, jó is volt így, szurkáltuk vele a jeget, beszúrod, megkapaszkodsz, lépsz, kihúzod és megint. De azért estünk így is, én csak kétszer vagy háromszor, apa ilyenkor mindig azt mondta, várj meg, ne siess. Visszafelé szerencsére Deák Gabi apukájának a kocsijával jöttünk, azt mondta, ha szóltunk volna, eljött volna értünk, de hát hogy szóltunk volna – mondta apa. A temetés után a presszóban vártuk, hogy kiálljon a garázsból a Gabi apukája, ittam kólát, és majdnem elaludtam, olyan meleg volt a kályha mellett. Az asztalnál csak én ültem, egyedül, apa valakivel ott is beszélgetett, csak akkor szólt, amikor már indulni kellett.

Még induláskor, amikor öltöztünk, néztem apát, a barna szövetkabátja volt rajta, ha megnövök, én fogom hordani. De ezt most még nem akarom gondolni, mert ehhez azt is gondolni kéne, hogy ő öreg lesz. Az öreg az Johánka néni meg Rega mama meg Feri bácsi – mondjuk Feri bácsi, a Radó Feri részeges. Attól öreg. Apa nem részeges, nem öreg, és nem is lesz az. Mert akkor meg is kellene halnia, de halottak a falu többi házában vannak, a mi házunk parókia, ott nincs se halott, se öreg, ott mi vagyunk, apa, anya meg én. Meg a testvéreim, de ők kicsik még, nem tudnak gondolkodni.