
Közel két és fél hónap telt el az áprilisi választások óta – többeknek ez is egy örökkévalóságnak tűnhetett –, és ez idő alatt számos különböző értelmezés született az ellenzéki kudarc okairól, amelyek bizonyára együtt adják ki a teljes igazságot. Vannak, akik abból indultak ki, hogy a rendszerszintű torzítások miatt a Fideszt eleve majdhogynem lehetetlen választások útján legyőzni, míg mások az ellenzéki pártok által elkövetett hibákat hangsúlyozták. Persze az utóbbi megközelítés képviselői sem egységesek: ki a pártok közötti együttműködés formai megvalósulásában találta meg a fő hibát, ki pedig az általuk folytatott kampány tartalmában. Mindezek alapján hosszú listát állíthatnánk össze, milyen elvárásoknak kellene az ellenzéki politikának megfelelnie – ráadásul igen különbözőeknek egyszerre. Hiszen egyszerre kellene a rendszeren kívül és belül lennie, sokszínűnek és egységesnek mutatkoznia, az ellenzéki kemény magot és a kevésbé elkötelezett választókat megszólítania, ráadásul olyan népszerű ígéreteket megfogalmaznia, amelyek nem populisták és teljesíthetők.
Egészítsük ki most ezt az impozáns listát egy további szemponttal, amelyről viszonylag kevés szó esik a szakadatlanul termelődő elemzésekben. Arról sokat hallhattunk, mekkora hátrányt jelent az ellenzéki oldal számára önnön fragmentáltsága, vagyis az, hogy az egységes kormánypárttal számtalan kisebb-nagyobb párt áll szemben, melyek egyszerre rivalizálnak és kényszerülnek együttműködésre. Ez jelenleg megkerülhetetlen adottsága az ellenzéki térfélnek. 2022 áprilisa óta viszont a helyzet annyival lett rosszabb, hogy olyan pártoktól kellene az ereje teljében lévő Fidesz legyőzését várnunk, amelyek sorozatosan kudarcot vallottak – mondhatni bizonyítottan sikertelenek. Aki ma a Fideszre szavaz, az a győztesekre szavaz, míg aki az ellenzéki kínálatra, az a vesztesekre. Méghozzá nem is akármilyen vesztesekre, hanem olyanokra, akiknek még rész eredményeket sem sikerült elérniük, hiszen 2014 óta választásról választásra rontottak együttes teljesítményükön.
• Miért nem vár ma a jelenlegi ellenzéki pártoktól győzelmet és miért baj ez?
• Miben segítene ezen egy új ellenzéki brand?
• És mi lehetne az?
A teljes cikket a Magyar Hang június 17-én megjelent, 2022/25. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!