Levél exeimnek

Levél exeimnek

A közmédia székháza Budapesten (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Kedves múltbélijeim! Mondanám, hogy csupa szép történet a miénk, hogy megannyi szerelmetes história vetődik felszínre a hétköznapok háborgó emléktengerén, de annyit hazudtunk a nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak, egymásnak, a hatalomnak, az ellenzéknek, tulajdonképpen mindenkinek, hogy szerintem ne tegyünk rá újabb lapáttal.

Emlékeztek például Bajnai Gordonra? Amikor szinte a semmiből robbant bele a honi közéletbe, és a Fidesz nem tudta eldönteni, mennyire komoly az ügy, merthogy az a pletyka járta: az Amerikai Egyesült Államok majd végtelen pénzekkel támogatja az ellenzék jelöltjét? Ott ültünk a hírigazgatósági értekezleten, és komor ábrázattal törtük a fejünket, hogy mi legyen most, mert a Fidesz azt kérte (ah, boldog békeidők, akkor még úgymond kért az állampárt): a közmédiában ne nagyon jelenjen meg Bajnai Gordon. Aztán világra jött a megoldás, miszerint Bajnai egyszerűen nem létezik, mivel a Kunigunda útján már akkor is dúlt a túlteljesítési válság. 100 ezres tüntetés? Ugyan már! Nem tétel. Most mit lehessen csinálni, ha nem fért bele sem a Híradóba, sem a Krónikába? Szerkesztői szabadság, ugyebár. És ez szolid előjáték volt csupán.

Erről is olvashat a cikkben:
• Kiagyalták: ellenzéki megszólalás csak úgy jelenhet meg, ha már megszületett rá a Fidesz reakciója.
• Meh.gov.hu címekről érkeztek a levelek, hogy mi szerepeljen a Híradóban.
• A párt és a nyilvánosság szolgálata egészen egyszerűen kizárja egymást.

A teljes cikket a Magyar Hang október 22-én megjelent, 2021/43. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!