Madár

Nem szeretem a lovas szobrokat, mondta valamikor a 90-es évek elején Grendel Lajos felvidéki magyar író. Nem állítható, hogy e kijelentését mindenki örömmel fogadta volna, akkor már a heves kétoldali polémiák korszakában éltünk, épp kezdtük megtanulni, mit is jelent ez, mára tudván tudjuk. Nekem persze bejött, mármint maga a Grendel-megmondás, meggyőződéses liberális voltam, ez később félig lekopott rólam, meggyőződés nincs már, elvitte a cica. A ragadozóféle madarakat ábrázoló szobrokkal szemben viszont mégis máshogyan viseltettem. A turul számomra nem valami militarista történelmi jelkép, és nem is az a vitatott emlékmű a XII. kerületben, alapvetően más neki a kontextusa.

Ehhez tudni kell, hogy a kárpátaljai magyarok előtt – akik a második világháború és a rendszerváltás között több szempontból sem voltak irigylésre méltó helyzetben – a 80-as évek második felében elkezdett végre kinyílni a világ. Mind politikai, mind földrajzi értelemben. Ezt néhány olyan esemény és fejlemény keretezte – a birodalmi határok átjárhatóságának változásán túl –, mint például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalakulása 1989 februárjában. Ehhez mérhető, egyszerre konkrét és szimbolikus sztori volt a tiszaújlaki turulos Rákóczi-emlékmű felállítása is, amire 1989. július 16-án került sor.