Inkább éhen haltak, de megvédték a világ első magbankját

Leningrád 872 napos második világháborús ostromát ma már népirtásnak tartják, hiszen nagyjából másfél millió ember pusztulhatott el a körbezárt városban – a legtöbben éhhalál következtében. Mielőtt az ostromgyűrű bezárult volna, a szovjet hatalom által értékesnek tartott kincsek (például az Ermitázs műtárgyai) jelentős részét kimenekítették a városból. De a Leningrádban őrzött legkülönlegesebb, összesen 120 tonnát nyomó pótolhatatlan kincset – a világ első magbankjának sok százezres állományát – nem vitték sehová. Azt önfeláldozó botanikusok óvták meg a pusztulástól, akik közül 19-en inkább éhen haltak, de nem ették meg a rájuk bízott magvakat. Az ő hősiességükről szól Simon Parkin angolul néhány hete megjelent The Forbidden Garden of Leningrad (Leningrád tiltott kertje) című könyve.

Húsz évvel azelőtt, hogy a németek megtámadták a Szovjetuniót, Nyikolaj Vavilov világhírű felfedező és növénykutató megalapította a leningrádi növénykutató intézetet. Szerte a világról gyűjtötte a legkülönfélébb termesztett növények (és sok ezer változatuk) magvait és gumóit, amit a leningrádi intézet épületében kategorizáltak és elraktároztak azzal a céllal, hogy szükség (például háború vagy természeti katasztrófa) esetén ezekből kiindulva tudják újraindítani a mezőgazdaságot. Vagyis Vavilov megalapította a világ első magbankját, jóval korábban, mint hogy a koncepció bárhol máshol a világon kicsírázott volna.