Igazi nyári hétvégénk volt. Régi barátokkal, akikkel 44 éve együtt bújtunk angyalbőrbe. Szó szót követett, persze a közéletünk is terítékre került. Mind a Fidesz-nemzedék tagjai vagyunk, az asszonyok is. Mind a Fideszre szavaztunk számos választáson, kezdve az 1990-essel.
Most is egyetértettünk abban, hogy Orbán Viktor nagy képességű, hatalmas sikereket elért politikus. Abban is egyetértettünk, hogy erkölcsileg súlyosan problémás, amiket az utolsó hét-nyolc évben művel. Csak a folyományokban nem értettünk egyet. Három felfogás kristályosodott ki az asztal körül. Az első szerint az ellenzék kormányzásképtelen, és akármilyen ócska, jellemtelen bandává züllött is a Fidesz, jobb híján őket kénytelenek támogatni – kifordítva a régi poént, befogott orral. A társaság másik fele azon a nézeten volt, hogy a Fidesz-bandánál minden jobb, és mivel változásra csak a hatpárti összefogással mutatkozik esély, őrájuk fognak ikszelni, legyen végül bármelyik pártból is a saját választókerületükben az összellenzéki jelölt. A két nézet egyike sem volt többségben az asztalnál. A sormintát én rontottam el, mivel maradtam a három éve mantrázott nézetemnél, miszerint „ezek”, vagyis a teljes magyar parlamenti elit, mindenestül és örökre eljátszotta az erkölcsi jogát arra, hogy vezesse Magyarországot.
Ugyanazzal a sztereotip reagálással szembesültem, amivel három éve mindig: de hát akkor kik? Hol látszik kormányképes politikai erő, akarat „ezeken” kívül?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
