„Magyar Péter lépett egyet előre, de uralkodnia kell magán”
Magyar Péter a Tisza Párt kongresszusán (Fotó: Beliczay László)

A Tisza Párt múlt szombati kongresszusáról, Magyar Péter beszédéről, az új arcokról és arról is kérdeztük Zárug Péter Farkast és Ember Zoltánt, milyen csapdákat kell elkerülnie a pártnak ahhoz, hogy sikeres legyen.

Fontos mérföldkő volt a Tisza Párt első kongresszusa, Magyar Péterék léptek egyet előre – értékelte a múlt szombati rendezvényt Zárug Péter Farkas politológus, a Miskolci Egyetem docense a Magyar Hangnak. Mint mondta, ezzel a párt olyan dolgot tudott csinálni, amire megalakulásuk óta még nem volt példa, ráadásul az elmúlt 10–15 évben ellenzéki párt ilyen modernitással és profizmussal nem szervezett eseményt. – Ez egy fontos külsőség is a tartalom mellett, ugyanis képességet, potenciált mutat arra vonatkozóan, hogy a Tisza szervezettségi szinten is a kormánypárt kihívója lehet – fejtette ki. Zárug szerint Magyar Péter évértékelője alapvetően azt mutatta, hogy ő a Fideszben szocializálódott, bizonyos szempontból Orbán Viktor 2002 és 2010 közötti harciasságát is idézte. A legfontosabb feladatot pedig sikerült teljesíteniük: megmutatni, hogy víziója nemcsak Magyar Péternek, de a Tisza Pártnak is van. A média és a szakértők viszont hiába kérnek számon rajtuk konkrétumokat, egyszerűen nem tart még ott a párt.

• Hibázott-e bármiben is Magyar Péter?
• Mi a párt feladata az elkövetkezendő időszakban?
• Milyen célcsoportoknál kell még erősödnie a Tiszának?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 27-ig kapható 2025/8. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!