A Jóisten, Magyar Péter és az ördög

A szerencsi vasútállomás restijének mennyezetéről húsz lámpa lóg, de csak hétben világít a fénycső. Két vendég ül bent, előttük pohárban, nem pedig korsóban áll a sör. A tévében Chuck Norris néz szigorúan, a peronon diákok táncolnak a telefonjukból kiszűrődő mulatósra. Van idejük ropni: a hangosbemondóból más sem szól, mint hogy melyik járat mennyit késik. Hogy ez megváltozzon, arra egy dolog jelenti a reményt: az egyik hátsó vágányon ácsorgó munkagép – rajta a Mészáros Lőrinc fémjelezte V-Híd emblémájával.

Ebben a környezetben hirtelen arcon csap a legfrissebb ellenzéki szlogen: „Árad a Tisza!” Egy vászontáskán olvasható, amely a restiből kilépő Éva vállán lóg.

A Jóisten az első

– Mádon van egy kis házam, és úgy gondoltam, ha már amúgy is eljövök, akkor összekötöm a kellemest a hasznossal – mondja az egyébként fővárosi hölgy arra a kérdésre, miért érezte fontosnak kilátogatni Magyar Péter és a Tisza késő őszi országjárásának első, szerencsi rendezvényére. Elkötelezett tiszásnak mondja magát, de a politizálás nem fontosabb számára mint a Jóisten, „mert ő az első”.

De Éva szerint „valamit kell csinálni, mielőtt elhagyjuk ezt a földi életet”, még úgy is, hogy „a szegények sanyargatása miatt” a mostani vezetők biztosan megkapják a méltó büntetésüket, helyzetükön csak az változtatna, ha megtérnének. Hetednapi adventistaként Éva „ki sem mondhatná azokat a szavakat”, amelyeket Magyar Péter a kiszivárgott hangfelvételeken használ például a párttársaira, de nem érdekli a politikus szitkozódása, ő nagyot csalódott a kormánypártokban, pedig nem is olyan régen még rájuk szavazott.