Mindegyik nemzedéknek megvan a maga felelőssége
A majsi sírkert (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

A termékeny ellentétet bámulom itten. Ábrándosan szeretem a temetőket, mint kiscseléd a konyha piros papírjait, mint sápkóros leány az esküvőket és a színházat – írja Kosztolányi Temetők című művében. Részben egyetértünk. Én nem szeretem ábrándosan a temetőket, sem a konyha piros papírjait, de a termékeny ellentétet én is bámulom itten.

Temetőkről talán nem szerencsés azt mondani, hogy különleges látványt nyújtanak, de a majsi sváb kegyeleti sírkert esetében ez így van. A Mohács közelében fekvő község temetőjének szélén több mint 260 sváb síremléket gyűjtöttek össze és újítottak fel a helyiek, hogy ébren tartsák elődeik emlékét. Menjek csak a dombtetőre, majd ott meglátom – igazít útba egy család, de azért mutatják is: a sírkert a majsi temető túlsó szegletében áll. Valamikor rendezetlen, gazos-bokros terület volt, ma szerintem a környék büszkesége – mondja az apuka barátságosan. Nem, nem lepődnek meg azon, hogy idegent látnak itt – válaszolja csodálkozásomra –, jönnek gyakran mások is.

A sírkert bár különálló rész, szervesen illeszkedik a temetőhöz. A sírkövek úgy vannak felállítva, hogy méret szerint egyre magasodva emelik a tekintetet a túlfélen álló Krisztus-szobor és az ég felé. Szúrta a svábok szemét a rendezetlenség – mondom magamban én, a sváb –, ami igaz is, részben, de ott van még az is, hogy a helyiek méltó módon meg akarták adni a tiszteletet az őseiknek.

Erről Pólya Krisztina, Majs korábbi polgármestere (2006– 2024, független), a Majsi Német Önkormányzat elnöke, valamint Huppert László korábbi önkormányzati képviselő, Majs község díszpolgára mesél, akik kitalálói és szervezői, irányítói voltak a 2020-ban megkezdődött munkálatoknak.

• Hogyan kerültek svábok a faluba?
• Milyen történtetek derültek ki a munka közben?
• Miként zajlott a sírkert felújítása?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!