Van-e magyar előadóművész, aki nagyobb hatással bírt Máté Péternél? Az énekes már negyven éve nincs köztünk, dalait mégis előszeretettel kötjük napjaink kedvenceihez. A Most élsz-t Rúzsa Magdi énekli ihletetten, a Zene nélkül mit érek én?-t sokan már a Back II Blacktől hallották először. Azért vannak a jó barátok? A Magna Cum Laude is eszünkbe juthat már róla. Aztán remélhetőleg a többség kíváncsi lesz az eredetire is minden esetben. Kíváncsi lesz, és jólesően tapasztalja, hogy Máté Pétert nemigen lehetett túlszárnyalni. Mintha az „örökzöld” kifejezés eleve azért létezne, hogy az ő dalaira használhassuk. Ahogy az énekesről is kicsit azt érezhetjük, mintha kortalan lett volna. Fiatalok közt rangidős, a nagy öregek között fiatal. Egészen megüti az embert, amikor szembesül vele: mindössze harminchét évet élt. Röpke másfél évtizedes pályájába belefért, hogy fenekestül felforgassa a teljes magyar zenei életet. Azóta Máté Péter említése nélkül nem lehet a magyar dalról beszélni. És mintha mindig itt lett volna közöttünk.
Nem mintha ne jutott volna ki neki életében a kritikákból is. Utólag egészen megmosolyogtató például, ahogy a Pesti Műsor 1976. július 8-ai számában ledorongolta az Éjszakák és nappalok dalszövegeit Dalos Gábor: „A legtöbb szám írója, S. Nagy István nem tudott kilépni a táncdalszövegek joggal kifogásolt szokványos és felszínes tematikájából. Az egyik számban: »Hívlak én, jóbarát«, a másikban: »Azért vannak a jóbarátok, hogy a rég elvesztett álmot visszahozzák«. Vajon szükséges-e ennyit foglalkozni ezekkel a cimborákkal, ha a harmadik szám szerint: »Elmegyek, még a jóbarátoktól sem búcsúzom«. A rím-»lelemények« pedig egyenesen bosszantóak.” A szerző egyben leszögezte, 1976-ban szerinte már nem illik olyan rímpárokkal dolgozni, mint az ébredek-lépkedek vagy a tudom-búcsúzom. Hiába: még 2024-ben is önfeledten fújjuk ezeket.
• Kell-e kárhoztatnunk a giccset?
• Hogyan vált jelenséggé Máté Péter?
• Hogyan búcsúzott tőle az Új Tükörben az, aki halála előtt másfél nappal interjúzott vele?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!