Még az osztogatáshoz is kell tudni kormányozni

Múlt héten is a kormányzásról írtam a heti jegyzetet, talán az olvasók megbocsátják, ha most is ez lesz a téma – más összefüggésben. Végül is, talán nem baj, ha időről időre emlékeztetjük magunkat arra, mi a politika igazi tétje, s hogy az országot nem plakátkampányokkal és aláírásgyűjtéssel, nem propagandával és bűnbakgyártással kellene vezetni, meg nem is alaptalan dicsekvéssel és nagyotmondással.

A kormányzás képességének természetesen része a hatalom megszerzése és megtartása is, és bár a mi tapasztalataink szerint science fictionnek tűnhet, de tényleg, becsszóra létezik olyan felfogása a politikának, amely szerint a hatalom arra szolgál, hogy általa megoldhassuk közös ügyeinket. Hatalom nélkül nem érhet el semmit a legjobb politikus sem, de ha nem sikerül, amit ígért, akkor a hatalom is elvész. A politika igazi szépsége, kihívása pedig az volna, miként lehet a szavazatszerzési szempontokat – benne a saját portéka dicséretét – összeegyeztetni azzal, amit azért kell megtenni, hogy legyen élhető országunk most és a következő évtizedekben is.

Nem csupán arról van szó, hogy a Tiborcz-irodák állami megvásárlására szánt pénzből mi mindent lehetett volna tenni a gyerekvédelemben, de arról is, hogy kiszámolható lenne, vajon az általános anyai adómentesség vagy az ugyanekkora forrásból kihozott célzott szegénységcsökkentő, felzárkóztató, közszolgáltatás-fejlesztő lépések szolgálnának-e nagyobb jót – és mint ilyenek, akár még jobban kalibrált választási célokat is. Miközben egyes adók elviselhetetlenül magasak, más téren látványos és látványosan célzás nélküli adóelengedésekkel a kormány megint félrekalibrálja az újraelosztás rendszerét, miközben azokat a választói célcsoportokat sem tudja precízen célba venni, amelyektől ő maga szavazatot remél.