Megbratislavás-talaníthatatlanságos-kodásaitokért

Megbratislavás-talaníthatatlanságos-kodásaitokért

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), felesége, Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, Molnár Csaba (b2) és Rónai Sándor (j4) a párt mandátumot szerzett képviselői a DK eredményváró rendezvényén a fővárosi Radisson Blue Béke Hotelben az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án (Fotó: Magyar Hang)

„Le lehet váltani Orbán Viktort Dobrev Klárára, csak minek?!”
(Szerető Szabolcs, a Magyar Hang főmunkatársának bonmot-ja a „Merre tovább, polgári Magyarország?” vitaesten, 2019 decemberében)

Úgy hírlik, Dobrev Klára fogja rendezni „A bratislavai csata” című új animációs filmet, amely a keleti frankok szemszögéből mutatja be a 907-es eseményeket. A filmet a budapesti XIII. kerületi Bratislavai úton fogják forgatni, mindezt stílszerűen bratislavai kiflit, valamint secuiesc káposztát majszolva jelentette be a DK politikusa. A filmalkotás zenéjét az Oradeai Roma Café zenekar jegyzi, akik többek között feléneklik majd a „Szép város Cluj-Napoca” című dalt. Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége a jövőbeli terveit firtató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fejébe vette, hogy az animációs film eszközeivel dolgozza fel szlovák szemszögből František II. Rákoci életét, valamint román szemszögből Ioan és Matia de Hunedoara családtörténetét.

„Következő hozzászóló Hajsel képviselőtársunk, aki Bratislavából jelentkezik” – így vezette fel Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, az EP alelnöke Robert Hajsel szlovák politikus felszólalását a EP plenáris ülésén múlt héten csütörtökön mint levezető elnök. Ebben az egy mondatban esszenciálisan benne a van a magyar politikai élet nyomorából minden.

A teljes írást a Magyar Hang február 19-én megjelent 2021/8. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!