Ilyen a béke, kommentálta Orbán Viktor azt a hatalmas teljesítményt, hogy az euróhoz képest a forint árfolyama néhány órára 399,66-ig erősödött. A világraszóló sikert kísérő miniszterelnöki mosoly azt a bizakodást tükrözte, hogy, íme, eljött a beérkezés, az aratás, a gyümölcs beérésének kora. Ezek a boldog idők – mindez február 26-án történt – elmúltak. Hiába készült rá a magyar kormány négy évig.
Már az első negyedév leteltével felfelé kellett módosítani az inflációs és lefelé a növekedési várakozásokat: nemcsak a repülőrajt, de a fantasztikus év zusammen elmarad. Aztán Donald Trump az egész világra kivetette az alapvámot, meg az extrákat, és amint az minden józan ésszel rendelkező elemző által megjósoltatott, Magyarország semmiféle kivételezésben nem részesült. Mi több, a legjobban sújtott országok sorába kerülhet legfőbb exportágazatai érintettsége miatt, egy olyan gazdasági környezetben, amelyben általában véve is növekszik a recesszió és az infláció miatti aggodalom (aztán ezt a vámot felfüggesztette). Nem szólva róla, hogy béke sincs, mert az orosz vezetés kijelentette: nagyon figyelemre méltóak ugyan az eddigi amerikai ajánlatok, de nem kérnek belőlük. Itt tartunk most: repülőrajt helyett a fekvőrendőr pozícióját sikerült felvenni. Marad tehát a Pride-dal és Ukrajnával való riogatás, meg a sztenderd brüsszelezés folytatása.
Azt, hogy ennek mi a belpolitikai hozadéka, nevezetesen, hogy a propaganda ereje ugyanakkora-e a harmadik éve tartó gazdasági leállás és inflációs nyomás közepette, mint amekkora akkor volt, amikor még ment a gazdaság, nos, efelől mintha a kormánynak is lennének kételyei. A kormányzati üzenetek most legfőképpen azokat a fideszeseket látszanak célozni, akik ugyan nem álltak át máshova, de elbizonytalanodtak abban, hogy a voksukkal újra támogassák-e Orbánt. Jól be kell fűteni az indulataikat, és kellően feltűnőre kell kötni számukra az ársapkát is, hogy elhiggyék az áttörés újra elhalasztódó ígéretét. Mindezzel együtt se vessük el, hogy a kormány valamilyen mértékben képes feltüzelni a sajátjait azzal, ha Lázár János napjában háromszor elítéli a luxusfogyasztást, miközben a kastélyát a kormányemberek víkendházzá fokozzák le. Arra azonban most jóval kisebb esély látszik, mint korábban, hogy a kormány átkaroló kommunikációs műveletekkel egy-egy ügy erejéig a saját szavazótáborán túlnyúljon, ahogyan tette ezt a menekültkérdés vagy a béke témája kapcsán a 2018-as és a 2022-es választás alkalmával. A Pride-betiltás ügye van most ilyennek szánva, de jelen állapotában ez inkább tekinthető szavazótábor-helyreállítási kísérletnek – kinyúlással persze a Mi Hazánk felé –, mint nagy tematizációs kalandozó hadjáratnak.
Van-e azonban eközben a magyar kormánynak stratégiája? Nem a dumára, hanem arra, hogy mit kellene most csinálni?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
