Mélykúton nagy a mozgás: fűrész és szurony, Orbán és turbán

Mélykúton nagy a mozgás: fűrész és szurony, Orbán és turbán

Mélykút művelődési háza, mellette az épülő kulturális és sportközpont. A falu közben düledezik (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Mélykúton az Új utca a régi időkben lehetett új. Itt beszélgetünk a halk szavú Józsival, aki törődött háza udvarán áll, de hangját jól hallani kint az járdán ácsorogva is, mert nagy itt a csend. – Lepukkant, de nem a legrosszabb – mondja még mindig az utcájáról Józsi, majd megegyezünk abban, hogy Mélykúton, ebben a közel ötezres kisvárosban szinte minden utca ilyen csendes. És ennek az okát egy helyi lakos két tenyerét a föld felé fordítva mutatja: Mélykút, „meg úgy az egész környék le van nyomva”. Hogy nyomatékot adjon szavainak, még rugózik is kicsit a térdével, hogy mutassa, mennyire. Aztán elcsendesedik ő is.

A település főutcája, mondjuk, pont nem az, ami nem csoda, hiszen Mélykutat kettészeli a Baját Szegeddel összekötő 55-ös út. Kamionok és autók húznak el rajta, a város közepére tett sebességmérő gyorshajtást jelző piros, „Lassíts” felirata szinte villog. Gyakoriak is a balesetek errefelé.

2019-ben például nyolc órát várakozott a sofőr, aki Mélykút határában fejtetőre állt a kocsijával: azért nem talált rá senki, mert magas volt a gaz az út mentén. Két évvel ezelőtt pedig lopott autóval menekülő, a csomagtartójában migránst rejtegető ukrán embercsempész a megengedett 40 kilométer per órás sebesség helyett, száztízzel hajtott bele egy házfalba, miután kisodródott egy kanyarban. A felújított 55-ös útnak már 2017-ben mélykúti elkerülőt terveztek, ám ez a mai napig nem valósult meg. Fenti, embercsempészes példánk egyáltalán nem egyedülálló. Rendszeresen kapnak el a rendőrök illegális bevándorlókat a magyar–szerb határhoz igen közel fekvő Mélykút tanyás külterületén, és mi is láttunk a város határában felborult, helybenhagyott autót.

• Mi köze van Mélykúthoz Orbánnak és a turbánnak?
• Honnan érkeznek főleg „bevándorlók” a településre?
• Miért hagyják ott a fiatalok nagy számban a kisvárost?

A teljes cikket a 
Magyar Hang február 3-án megjelent, 2023/5. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!