
A jelenlegi számítások szerint 2,3 százalék eséllyel 2032 december végén bolygónknak ütközik a 2024 YR4 jelű kisbolygó, adta hírül a NASA Bolygókutatási és Rakétafejlesztési Laboratóriumának (Jet Propulsion Laboratory) Földközeli Objektumokat Figyelő Központja. Kezdetben az ütközés esélyét csak 1,2–1,7 százalékra tették, ám a magasabb érték nem bír különösebb jelentőséggel, ugyanis a becsapódás esélyének változása megszokott az aszteroidáknál, ahogy a pontosabb megfigyelések alapján újraszámolják annak pályáját. Noha ez az esély is elenyésző, de nem nulla, és egy ilyen méretű aszteroida „városgyilkos” erővel bír: emiatt a becsapódások veszélyességét mérő Torino-skálán 3-as besorolást kapott (egyedül az Apophis kisbolygó kapott 4-est még 2004-ben, azaz a 2024 YR4 a skála létrehozása óta a második legveszélyesebb aszteroidának számít).
A Torino-skálán hármas besorolású potenciálisan veszélyes égitestek jelzőszíne sárga, azaz, csak a csillagászok számára érdemes az objektumot állandó megfigyelés alatt tartani; a skála szerint ilyenkor a nyilvánosságot és a politikai döntéshozókat csak akkor érdemes az objektumról tájékoztatni, ha az esetleges becsapódás 10 éven belül várható, mint a jelen esetben. A legtöbbször ezekről az égitestekről szigorúbb megfigyelés és pontosabb mérések után az derül ki, hogy elkerülik majd bolygónkat – ám, ha ennek mégoly kicsi is az esélye, elképzelhető, hogy a pontosabb pályaszámítások után ellenkező irányban mozdítják el a veszélyességi fokot, és felemelik a piros jelzőszínnel ellátott, biztos becsapódást jelentő 8-as vagy 9-es értékre. A skálán 9-es fokozatú becsapódások gyakorisága pár tízezer és pár százezer év közötti, ami legfeljebb a pár ezer éves írásos civilizáció mércéjével mérve számít eddig még soha nem látottnak. Maga Stephen Hawking világhírű elméleti fizikus élete utolsó könyvében egy, a dinoszauruszok uralmának véget vető üstökös-becsapódás lehetőségét tartotta az emberiség jövőbeni kilátásait illetően a legnagyobb veszélynek. Akár tréfásan meg is jegyezhetnénk, hogy 100 százalékig biztosak lehetünk abban, hogy egy ilyen üstökösbecsapódás meg fog történni egyszer, ám 100 százalékig bizonytalanok abban, hogy mikor.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!