
A mentális zavarokkal hosszú távon küzdő fiatal felnőttek száma évről évre jelentős ütemben nő. A társadalom részéről folyamatos megbélyegzés éri őket, sokan berögzült tévhitekben élnek a pszichiátriai intézményekkel és kezelésekkel kapcsolatban is. Cikkünkben két nappali kórház, a Tündérhegy és az Ébredések Alapítvány mindennapjaiba nyertünk bepillantást a páciensek és az ott dolgozók szemszögéből.
Országos szinten a 20-as, 30-as éveikben járó fiatalok körében az egyik legismertebb a Semmelweis Egyetem Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztálya, amit a köznyelv Tündérhegy néven ismer. Ide vonult be önként az akkor a 20-as évei végén járó interjúalanyunk is.
Tündérhegy Budakeszi határán egy nyugodt, erdős völgyben található, ahol a látogató könnyen azt hihetné, hogy egy közösségi ház parkjában jár. Barna Mária, az osztályon dolgozó klinikai szakpszichológus körbevezetett, és mesélt az intézményben zajló terápiás foglalkozásokról. – Nálunk nappali, nyílt pszichiátriai osztály működik, három hónapos bentlakás lehetőségével. Ez idő alatt a páciensek egyéni és csoportterápián, személyre szabott dráma- vagy analitikus, illetve művészetterápiákon vesznek részt – meséli. Tündérhegyre a bevonulás önkéntes alapon működik, a felvétel során pedig egy vizsgálat zajlik, ahol a szakemberek eldöntik, hogy a segítségkérő alkalmas-e a kezelésre. Csak olyan embert vesznek fel, akinek erős motivációja van arra, hogy változtasson az életén, krízisben van, de összességében rá tud látni a problémájára. Az osztályra jellemzően inkább a fiatalabb korosztály jelentkezik, és a szorongásos, depressziós zavarok a leggyakoribb okok.
• Milyenek a mindennapok egy pszichiátriai intézetben a bentlakó szemén keresztül?
• Milyen előítéletekkel kell szembenézniük a mentális zavarokkal küzdőeknek?
• Mi az a közösségi pszichiátria és miért működik hatékonyan a gyakorlatban?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 27-ig kapható 2024/25. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!