„Nincs mit szépíteni, haldokló porfészek”

Valahogy pont mellettem áll meg az idős biciklis pihenni, szerintem azért, mert kíváncsi, mit fényképezgetek, és miért. A főteret fotózom Mezőtúron, pár száz méterre a kórháztól, ahol idén másodszor zárják be a szülészetet. Pedig még csak február közepe van.

– Nézze, momentán nem akarok szülni – mondja az ősz kerékpáros, miután a bezárásról kérdezem. És ezzel a fél mondattal mindjárt túl is jutunk a történet egyetlen humoros pontján. A férfi ezzel együtt mélyen átérzi a fiatalok helyzetét, azt mondja, egy ilyen bizonytalan szituáció még a gyerekvállalásra is hatással lehet: az emberek nem szívesen költöznek Magyarországon, ám szeretnék biztonságban tudni magukat. Márpedig az, hogy a szülni errefelé legközelebb Szolnokon lehet, nem igazán opció. Kocsival háromnegyed óra, ha viszont nincsen autója a családnak, akkor marad az óránként járó tömegközlekedés. – Mondja azt a férj, hogy tartsd vissza, életem, van még 59 perc a vonat indulásáig? – vet fel egy újabb, immár tragikomikus kérdést.

Haldokló porfészek

A ma 15 ezer lelkes járási székhely, Mezőtúr egykori jelentőségét jól mutatja az utca túloldalán mögöttem álló épület, a Belvárosi Református Nagytemplom. A kívülről klasszicista, belül késő barokk jegyeket mutató épület befogadóképessége 3000 ülő- és 1000 állóhely. És ahogy az egyházközség honlapján olvasható: 1776-ig egész Túr lakossága református volt, Magyarországon itt létesült az első protestáns középiskola – a mai gimnázium elődje.