Magyarország 2030: „Mi még tartjuk magunkat, utánunk a műfű”

Béla bácsi a kertben szöszmötöl. A növények érdekében vívott növények elleni harcot nem győzi, amit nem a klímaváltozásnak, hanem az életkorának tud be. – A kertnek rendezettnek kell lennie. Ha nem az, az szégyen – válaszolja, amikor megkérdezem, miért küzd a természettel ilyen elszántan nyolcvan fölött is.

Tudományos érv nincs, csak hagyomány van, és az egymásból eredő problémák: az ágyás akkor szép, ha a kultúrnövények között nincsen más, csak a puszta föld, ha nem gátolja árnyék a növekedésüket. Ha viszont elértük ezt a kívánt állapotot, akkor öntözni kell a kertet szorgosan, bár a málna így sem bírja, baracklekvárt az asszony hat éve nem tudott főzni, de hát volt már ilyen. Az öntözőrendszer drága, a kanna hatvan éve megvan, elég az. Permetez is persze, már az apja is permetezett, minden normális ember permetez, mert azt úgy kell. Büszke rá, hogy az unokáknak is jut a termésből. Már ami még megterem, abból persze, mi másból?

– Korcsosul a világ, mi még tartjuk magunkat, utánunk a műfű – mondja keserűen. Változtatni nem akar, mert jó a módszer, csak az utóbbi évek nem adják ki a lépést. Volt már ilyen, olvasta a kis jégkorszakot, hallotta, hogy Mátyás királyt a Duna jegén, igen.

Béla bácsi konkrét személy

Béla bácsi konkrét személy, de Béla bácsi ott lakik minden településen. A riportokon tőle kérek útbaigazítást. A kocsmák bezártak, maradnak a házak körül hajlongó emberek, ha akadnak egyáltalán. Az ország bármely pontján olyan kerteket látni, mint az övé. Vannak még a felhagyott parcellák, ez talán a legtöbb, aztán – az elfogultak, részrehajlók szemüvegén át szemlélve – az automata öntözőrendszeres-medencés helyek, ott csak gyep van, és egzotikus növények meg térkő, valamint van az alig látható tudatos réteg, a méhlegelősök, akiket viszont utálnak a Béla bácsik és a medencések is, mert azok nem okosak, csak lusták. És igen, 2026-ban vannak még klímaváltozás-tagadók.