Hogy kik vagyunk? A törölt generáció. Velünk nem nagyon cicázott a történelem, de nem is hordozott a tenyerén, mi csak úgy sodródtunk az esztendőkkel, hol értetlenül, hol dühösen megélve, ahogy a korábbi generációk döntenek a jövőnkről, az újabbak meg szép lassan kitolnak bennünket a partvonalon kívülre. Ilyetén akár magunkra is fújhatnánk, de ahogy visszagondolok a nyolcvanas évek közepe óta eltelt időre, inkább szomorkás mosollyal szánom magunkat, hogy mennyire kibabrált velünk a megváltoztathatatlan, miszerint akkor születtünk, amikor – jómagam a hetvenes évek elején. Nekünk a szocializmus az égvilágon semmit nem adott a kötelező sorkatonaságon meg néhány máig mesélhető groteszk sztorin kívül, ahogy az egy utolsókat rúgó diktatúránál már csak lenni szokott. Cserébe a rendszerváltáskor is még túl fiatalok voltunk, hogy beszálljunk a privatizáció és kárpótlás című újraelosztási játékba. Hallgatókként eltemettük az oktatást, friss húsként a munkaerőpiacra toppanva haladéktalanul megcibált bennünket az első komolyabb válság, hogy mire magunkhoz tértünk, már elrobogott mellettünk a minket követő egy-két generáció.
Szóval ezek volnánk mi, a meg sem történt generáció. Mindez a szüleimről jutott eszembe, pontosabban arról a Márki-Zay Pétert állon vágó néniről, akivel édesanyám, ha élne, nagyjából egykorú lenne. És nem, ő nem ütne meg senkit, ellenben…
A teljes cikket a Magyar Hang február 11-én megjelent, 2022/7. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!