
Izabella 3,5 éves. Leukémiában szenved. Az ő kilátásai jók, a családjáé nem. Miközben küzdenek a betegség ellen, úgy elszegényedtek, hogy kilakoltatás vár rájuk. Ha a tartozást nem sikerül rendezni, akkor a szegénység szétrobbantja a családot, és a gyerekek állami gondozásba kerülhetnek – írtuk április harmadikán.
És akkor két dolog jött. Egyrészt a végrehajtó, másrészt Önök, az olvasóink. A legnagyobb összegű támogatás 300 ezer forint volt, de akadtak szép számmal olyanok is, akik 500 forintot tudtak csak küldeni. A sok 500 forint meg a többi adomány végül azt eredményezte, hogy a család vissza tudta fizetni minden adósságát, sőt: maradt egy kis pénzük, ebből elkezdték felépíteni azt a sterilszobát, amelyre a gyógyulófélben lévő Izabellának még mindig szüksége lenne. A végrehajtónak nem maradt dolga.
A cikket olvasva jelentkezett szerkesztőségünknél Horváth István oroszlányi nyugdíjas is. Levágták az egyik lábát két éve, ezért nem tudja használni az autóját. A kocsi a garázsban áll, de lejárt a műszaki engedélye, és valószínűleg az akkut is cserélni kell benne, de szívesen odaadja a 7 gyerekes családnak – írta.
A teljes riportot a Magyar Hang június 4-én megjelent 2021/23. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!