Bűbájos, látnoki, varázslatos: a szuperlatívuszok is jelzik, hogy nem sok minden jutott már el hozzánk a Michael Endét pályája elején ért kritikákból. Pedig a nyugatnémet szerző gyakran megkapta még a hatvanas években a vádat, hogy menekül a valóság elől. Valójában viszont épp az utóbbit karikírozta, már a Gombos Jim-történetekkel bizonyítva rendkívüli kreativitását, mesélőkészségét.
A negatív hangok ellenére viszont nem mondhatjuk, hogy ne ismerték volna el a teljesítményét. Kereskedelmi és kritikai sikereket ért el, és megkapta az állami Német Gyerekirodalmi Díjat, amellyel anyagi problémái is megoldódtak. Harald Schäfer rendezésében pedig rögtön a hatvanas évek elején animációs sorozatok készültek a Gombos Jim-sztorikból. Ettől még persze értjük, miből táplálkozott az a frusztrációja, amely egy 1985-ös nyilatkozatában is megjelent: „az irodalmi szalonokba szinte bármilyen ajtón keresztül be lehet lépni, legyen az egy börtöncelláé, őrültek házáé vagy bordélyházé. Csak egy ajtó van, amelyen keresztül mégsem lehetséges, ez pedig a gyerekszobáé. A kritikusok az ilyesmit sosem bocsátják meg neked. A nagy Rudyard Kipling is ettől szenvedett. Folyton azon tűnődöm, mi ez a különös megvetés mindazzal szemben, ami a gyerekkorhoz kötődik”.
Azt azért nehéz lenne kijelenteni, hogy elsiették volna Ende bevezetését a magyar piacra. Még talán az sem lett volna elegendő, hogy a Momóval és A végtelen történettel világszerte sikert aratott. Kellett hozzá, hogy Wolfgang Petersen rendezésében elkészüljön az utóbbi regény generációk sorát elbűvölő, 1984-es adaptációja. Kellett a szerencsehozó sárkány, kellett Kőfaló figurája, és természetesen kellett Limahl azonnal ható főcímdala. A nyolcvanas évek második felére így hozzánk is begyűrűzött az Ende-láz.
Érdekes módon A végtelen történet rendkívüli népszerűsége megmaradt inkább a filmnél, míg a Momo az elmúlt közel negyven évben huszonegy kiadást ért meg (ideszámítva két e-könyves megjelenést is). A Móra idén ismét megjelentette a művet, Kalász Márton varázslatos fordítása után ezúttal Győri László nem kevésbé találó szövegeivel. (Más néven J. Győri László, nem összekeverendő Győri László költővel.) Ő a Könyvhét folyóiratnak adott júliusi interjújában így méltatta a kötetet: „Ma már komoly irodalomtörténeti munkák és tanulmányok foglalkoznak Németországban azzal, hogyan kell értelmezni a Momót, és milyen rétegei vannak a műnek. Gyakran hasonlítják például Kafkához. Egy német filozófus elemzésében olvastam, hogy a regény mélyrétegeiben megtalálható a ’68-as baloldali gondolkozás, a XX. századi filozófia különböző irányzatai. Éppúgy szól az elidegenedésről, mint a társadalom elembertelenedéséről, mint a fogyasztói társadalom lelket romboló hatásáról. És mindezt egy ifjúsági regényben olvassuk!”
Mesékbe menekülünk a teljes létbizonytalanság elől – Boldizsár Ildikó a Kultúrtájban
Miben segít a meseterápia? Valóban járnak varázslók a 4-es, 6-os villamoson? Nézze meg legújabb műsorunkat!
Minderre egyébként Boldizsár Ildikó mesekutató-író már 1986-ban rámutatott az Élet és Irodalomban megjelent kritikájában. Nem mese az, gyermek – intett a szerző, felhívva rá a figyelmet, hogy a regényben – ahogy egyébként A végtelen történetben is – arról olvashatunk, miként válnak az emberek egyre sivárabbá, hidegebbé, önmaguk számára is idegenné: „Momo regényében szürke urak veszik birtokba az emberek idejét. (...) Az Időtakarék szürke társasága ráveszi kiszemeltjeit arra, hogy takarékoskodjanak az idővel, nézzenek mindent tárgyilagosan és reálisan. (...) Momo Secundus Minutius Hora mester segítségével (ő juttatja minden embernek a számára elrendelt időt) elpusztítja a szürke urakat, és visszaadja az időt az embereknek. Nem mesebeli varázslattal pusztít, hanem zenével és színnel, mindazzal, amit egyszer saját szívében hallott és látott, megtapasztalt. Hoffmann és Andersen is csináltak ilyet: a legköznapibb események, tárgyak, szituációk között csodás, fantasztikus erőkre leltek, melyek azonnal konfrontálódtak a civilizáció elemeivel. Mindhárom író megfordítja az értékrendet: a valóságos lesz torz, hamis, a vágyott »valótlan« pedig igaz.”
Hasonló áll A végtelen történetre is, melynek filmváltozatától Ende gyorsan el is határolódott, azt túl giccsesnek, kommersznek és műanyagnak találva. Sőt, még be is perelte a produkciót, de a pert végül elvesztette. Érdemes mindenesetre magunknak is összevetnünk a kettőt. Bár a Hárs Ernő fordította regény szintén számos újrakiadást élt meg nálunk is, feltehetőleg máig sokan elsősorban az adaptációra emlékeznek. A Fantáziában szerezhető tapasztalatoknak egy más szintjét kapjuk, ha kézbe vesszük a Móránál 2022-ben megjelent kötetet. A Sátánármányos... idei újrakiadásával pedig még teljesebb lehet az Ende-reneszánsz: a 95 éve, 1929. november 12-én született, és 1995-ben elhunyt szerző művei mit sem vesztettek aktualitásukból.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/46. számában jelent meg november 15-én.
