
Herbert Kickl, a parlamenti választáson győztes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) listavezetője mindent egy lapra tett fel: vagy ő lesz Ausztria kancellárja, vagy az FPÖ kimarad a kormányból. Szavai szerint ezt értésére adta a kormányalakítási megbízást adó Alexander Van der Bellen államfőnek is, aki Kickllel egyeztetett először a parlamenti listavezetők közül.
Kickl az Osztrák Néppárttal (ÖVP) lépne koalícióra, Karl Nehammer jelenlegi kancellár – az ÖVP elnöke – viszont hallani sem akar az FPÖ-vel való együttműködésről (ám lehet, mégis megtarthatja a kancelláriát a szociáldemokrata SPÖ és a liberális Neos támogatásával). A Szabadságpárt eddig akárhányszor került kormányra, mindig beletört a foga a hatalomba.
Az FPÖ–ÖVP-koalíció nem lenne ismeretlen. Korábban két ízben is együtt kormányzott a Néppárt és az attól jobbra álló Szabadságpárt. Ám ebben a felállásban az ÖVP-nek be kellene érnie a másodhegedűs szereppel. Az FPÖ együttműködése a harmadik helyen végzett, ma karakteresen balos SPÖ-vel azonban lényegében kizárt.
• Milyen utat járt be az FPÖ az 1955-ben történt megalakulása óta?
• Miként húzták be a politikai margóról a Szabadságpártot a szociáldemokraták?
• Miként változott az FPÖ Jörg Haider színrelépésével?
• Hogyan tört bele az FPÖ bicskája a hatalomba a korábbi kormányzati szereplései alkalmával?
• Miként nyilatkozott Alexander Van der Bellen államfő a listavezetőkkel folytatott egyeztetései után?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap október 17-ig kapható 2024/41. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!



