Elsősorban azért, mert ha a propagandista vagy, dől a lé. Minden más csak ezután jön. Például az, hogy egy propagandistának nem kell gondolkodnia, nem kell használnia az eszét (ilyeténképpen rejtve is marad a nagyérdemű előtt, hogy van-e egyáltalán neki), hiszen az elme, az agy munkára fogása hatalmas meló ám. Ahhoz ugyanis nem szükségesek einsteini gének, hogy egy nemzeti pántlikás stúdióban versenyt bólogasson beszédhibás vendégeivel. Ahhoz nem agy kell, ahhoz edzett hátsó fertály szükségeltetik csupán. Ülni, ülni és kérdezni, ez utóbbit szigorúan papírból, fülbe helyezett súgógépről, hogy még véletlenül se hangozzon el egy önálló életre kelt kérdés, botrányos jeleneteket, megdöbbentő pillanatokat és kínos másodperceket okozva a kérdezettnek és a szájtátott milliós tábornak.
A propagandistának edzett ülőgumók mellett fejlett nyakizomzatra is szüksége van, a szüntelen bólogatáshoz, illetve biztos térérzékelésre, hogy e bólogatások közepette ne szédüljön el. Ott talán még nem tartunk, hogy a derék és a hasizom is kidolgozott legyen a mély meghajláshoz, de ha Szijjártó Péter Észak-Koreával is örök barátságot köt tizenötmilliónk nevében, ezt a procedúrát is bevezetik előbb-utóbb a péntek reggeli rádiós szeánszok elején.
• Miért jó még propagandistának lenni?
• Mi az éltetője a rendszernek?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
