Csodálkozott Az utolsó földműves című versenyfilm rendezője, amikor a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon megkérdezték tőle, hogy adhatott pénzt a Weil Holland Filmalap az ottani rendszerrel szemben kritikus filmjére. Először nem is értette, mi köze lehet a filmművészetet közpénzen támogató testület döntésének a pályázók politikai nézeteihez. Hát nem az a dolguk, hogy a kultúra sokszínűségét és a véleménynyilvánítás szabadságát segítsék? A vetítőteremben egy pillanatra érzékelhetővé vált a kérdés és a felelet között húzódó szakadék. Az a határvonal, amely bennünket ismét elválaszt a nyugati civilizációtól.
A film egyébként azt a fájdalmas folyamatot mutatja be rokonszenves hősének történetén keresztül, amely végül ott, az irigyelt demokratikus jogállamban is oda vezet, hogy a minőségi zöldséget-gyümölcsöt előállító helyi gazda földjét hatósági döntés alapján, bírósági jóváhagyással kisajátítsák és elépítsék. Kell a hely a nemzetközi élelmiszer-kereskedelem nagy elosztóközpontjainak, ahol a tengerentúli tömegárut fogadják, amelyet majd az autópályákat elözönlő kamionkaravánok hordanak szét az ország minden pontjára. A történet látványosan bizonyítja: a liberális demokrácia ugyan a lehető legalkalmasabb arra, hogy a zöldek szabadon hangoztassák a véleményüket és a helyi emberek jogi orvoslást keressenek a sérelmeikre, de arra alkalmatlan, hogy ezek az érdekek és nézetek ténylegesen érvényesüljenek is. Legyen ember vagy vetemény, a haladás úthengere kérlelhetetlenül eltipor mindent, ami az útjába kerül.
A magyarázat pedig így szól: nincs mit tenni, ha egyszer az itthon, Európában előállított minőségi termék nem versenyképes a, rosszabb minőségű, de olcsó tengerentúli tömegáruval. Éspedig azért nem, mert mindaz, ami a jobb minőséget szolgálja, tehát a kisebb üzemméret, a különb munkakultúra és az ezzel (is) összefüggő magasabb jövedelmek, nemkülönben a szigorúbb környezet- és egészségvédelmi előírások menthetetlenül növelik az előállítási költségeket. Tehát vagy a termelést telepítjük Ázsiába-Afrikába, vagy a tengerentúlról érkező olcsó munkaerőt telepítjük Európába, de a kíméletlen árversenyben másképp nem tudunk helytállni többé, csak ha magunk helyett őket dolgoztatjuk. A több és bonyolultabb tudást igénylő területeken pedig a digitalizációnak és a mesterséges intelligenciának engedjük át korábbi munkahelyeinket. A környezet védelmével kapcsolatos szép elgondolásokat pedig jobb lesz elfelejteni.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 13-ig kapható 2025/6. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
