Szerintem filmben láttam először. Talán amerikai filmben, bár nem föltétlenül. A Bud Spencer–Terence Hill-mozik például olasz gyártásúak voltak, noha Amerikában játszódtak, így aztán simán megesett, hogy a szereplők valamelyik út menti sütödében bedobtak egy hamburgert. Az egyikből emlékszem is egy jelenetre, amikor megkapják a megrendelt adagot, és bele sem harapnak, sürgősen mehetnékük támad. Nem értettem, hogy lehetett ott hagyni a pulton egy teljes, érintetlen hamburgert. Én tutira nem csináltam volna ilyet. Hogy is ne! A hamburger eleinte ritka csemegének számított nálunk. Nem beszélve arról, hogy igaz, hogy csillagháborús tervek, nukleáris fenyegetés, imperializmussal súlyosbított kapitalizmus, Amerika mégiscsak Amerika, amelyet leginkább a filmvászonról és a tévében vetített krimikből ismertünk.
Pedig már a neve is sugallja, hogy a hamburger eredetileg nem amerikai. Állítólag még csak nem is német földről származik, hanem Közép-Ázsiából: a pusztai nomád harcos népek ettek először efféle, fűszerekkel tartósított, laposra préselt marhahúst (bár a nyereg alatt puhítás legendáját egyesek mostanság cáfolják). Abban nagyjából egyetért a gasztrotörténet-írás, hogy a Hamburg kikötőjéből induló és az Újvilágba nagy tömegben kivándorló német telepesek vitték magukkal a tengerentúlra a húspogácsát – arról is létezik legenda, miszerint kevésen múlott, hogy az Egyesült Államok hivatalos nyelve nem a német lett –, amelyet Sandwich grófjának zseniális innovációját megspékelve egy leleményes connecticuti vendéglős helyezett első ízben két szelet kenyér közé.
Én már nem kenyérbe, hanem zsemlébe csomagolva találkoztam vele. Mikor és hol ettem először? Erre sem emlékszem, egy másik, ezúttal valós, nem filmbéli jelenetre azonban igen. A lakótelep parkolójában ülök a farmotoros családi Skodában, és a hátsó ülésen nagyban majszolok, mire az aszfalton álldogáló anyám kiveszi a kezemből, és odatartja nagyanyám elé, mondván: „Hát, ilyen a hamburger, kóstold meg!” Nagyanyám beleharap, majd hosszan, értő figyelemmel csócsálja a falatot, a végén pedig sommásan ennyit mond: „Finom”. Amikor nagy nehezen visszakapom a megcsonkított hamburgeremet, már nem esik jól annyira, talán mert hiányzik belőle egy jókora darab. Azért természetesen megeszem.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
