Milyen valódi politikai hatalma van a Vatikánnak és a pápának?
Bíborosok érkeznek a bíborosi kollégium kongregációjára a Vatikánban 2025. április 28-án, Ferenc pápa temetése után két nappal (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci)

Ferenc pápa szombati temetésén a katolikus egyház ismét fellépett a világpolitika színpadára: Volodimir Zelenszkij és Donald Trump a Szent Péter-bazilikában tartott spontán egyeztetést az ukrajnai háború lezárásáról. De milyen valódi politikai hatalma van a Vatikánnak és a pápának – ha van egyáltalán?

Lampedusa aprócska sziget a Földközi-tengerben, Szicíliától délre. Az Olaszországhoz tartozó földdarab az Afrikából áramló menekültek egyik fontos kikötőhelye, ahová különösen a 2000-es évek eleje óta hatalmas számban érkeznek a jobb élet reményében Európába vágyók. A Tunézia és Lampedusa közötti útnak lélekvesztőkön nekivágó migránsok közül sok ezren haltak-halnak meg az átkelés során.

2013. július 8-án az az év márciusában megválasztott Ferenc pápa első olaszországi útja ide, erre az alig több mint hatezer ember által lakott szigetre vezetett. Sokan emlékezhetnek a képre, amelyen koszorút dob az – ahogy ő mondta – „temetővé változott” tengervízbe, vagy ahogyan a menekültek által használt ócska facsónakokból összeállított oltárnál misézik 15 ezer ember előtt. Homíliájában így fogalmazott: „Ma is erőteljesen ránk szegeződik a kérdés: ki a felelős fivéreink és nővéreink véréért? Senki! Mindnyájan így válaszolunk: nem én vagyok a felelős, nekem semmi közöm hozzá, talán a többiek, biztos, hogy én nem. Ma a világon senki sem érzi magát felelősnek ezért. Elveszítettük a testvéri felelősség érzését. (…) Buborékban élünk, amely szép, de haszontalan, csak pillanatnyi illúzió, ami közönyössé tesz mások iránt, és elhozza a közömbösség globalizációját.”

Keresztényhez méltó kiállás egyfelől – és politikai tett másfelől. A katolikus egyházfő lampedusai látogatásával olyan problémára hívta fel a figyelmet, amelyről a világpolitika vonakodva akart csak tudomást venni, és minden bizonnyal hatást gyakorolt a nemzetközi közélet szereplőinek döntéseire is. (Akadtak persze, akiknek nem sikerült megérteniük az üzenetét, lásd a magyar kormány két évvel később berobbanó migránsellenes kampányát.)

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap május 8-ig kapható 2025/18. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!