Mit akar Magyar Péter? (2. rész)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke országot jár (Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala)

Nem kíván nagy felfordulást hozni az országra a Tisza Párt, legalábbis az eddig – különösen a február 15-kongresszuson – nyilvánosságra hozott programpontok nem borítanák fel drasztikusan az állampolgárok életét. Ez a hozzáállás megfelel a meglehetősen mérsékelt kockázatvállalást mutató magyarországi választóközönségnek, ennek megfelelően a Tisza számos alkalommal megígérte a határkerítés fenntartását és egy szigorú migrációs politikát is. A Tisza óvatossága – lehetőleg nem magára haragítani egyik vagy másik fontos társadalmi réteget – a programpontok megfogalmazásában tetten érhető, de a márciusban újra indult országjárás beszédeiben is.

A Tisza, illetve Magyar Péter ígéretei – merthogy a párt programjait is szinte kizárólag ő szokta ismertetni – jelentős része a NER döntéseinek kijavítását, az állami szolgáltatások színvonalának emelését célozza. Utóbbihoz tartozik az a konkrét ígéret, miszerint hatalomra jutásuk esetén évente ötszázmilliárd forinttal emelnék meg az egészségügy finanszírozását. Ez jelentékeny többlet lenne a 42,8 ezer milliárd forintos kiadású összegű országos költségvetésben, és megegyezik a Magyar Orvosi Kamara követelésével, aminek a jelentős létszámú budapesti Kossuth téri tüntetésen adtak nemrég nyomatékot. Szó van a családi pótlék megduplázásáról is. Ám az ígéretek többsége többnyire mérsékelt, számos esetben deklaratív, nélkülözi a konkrétumokat.

Mit akar Magyar Péter? (1. rész)

Mit akar Magyar Péter? (1. rész)

Lassanként körvonalazódik, mihez kezdene Magyar Péter az országgal hatalomra kerülése esetén.

Miközben tehát Magyar Péter és csapata rendszerváltozást hirdet, az eddig nyilvánosságra hozott elképzelések többnyire tartózkodnak a radikalizmustól. A pártelnök országjárási beszédei sem kívánnak ezen egyelőre változtatni, annak ellenére sem, hogy a miniszterelnök korántsem óvatoskodik: évértékelő beszédében nagyarányú és népszerű ígéreteket jelentett be (különösen az anyák jelentős részére kiterjesztendő adómentességre igaz ez), és ennek következtében a Fidesz népszerűsége ismét felfelé indult. A Tisza Párt vezetője saját bevallása szerint nem kíván beszállni az „ígéretcunamiba”. A jövő áprilisi választási eredmények mutatják majd meg, hogy ez a visszafogottság kifizetődik-e.

• Mi várható Magyar Péter eddigi ígéretei alapján?
• Melyik az a több milliós csoport, amely még nem kapott konkrét ígéreteket?
• Mire készülhet még Orbán?
  
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 20-ig kapható 2025/11. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!