A gazdaságunk fejlesztéséért felelős miniszter jobban fél a recessziótól, mint az inflációtól. Az infláció elszabadulásától a kormány inkább csak olyankor fél, ha egy-egy szőrösszívű kapitalista vagy felelőtlen munkavállaló az árak emelkedését tisztességesen követő béreket kínál/követel. Amúgy a forint régiónkban a leggyorsabban elértéktelenedő valuta, éppenséggel lenne mit félteni rajta. A miniszter emlékezetes szavait a magam részéről így olvasom: az inflációt nem tudjuk kézben tartani, ezért úgy teszünk, mintha az nem jelentene halálos veszedelmet. Növekedési mutatókat ellenben továbbra is tudunk majd produkálni, erre megvannak a módszereink, ezekre hivatkozva a kormányzati sikerpropaganda a legválságosabb években is rendületlenül folytatható lesz, és hát ugye, ez a lényeg. (Öreg emberek még emlékezhetnek rá, micsoda növekedési mutatókat produkált a népgazdaság Rákosi Mátyás korában, hajjaj. Öröm volt nézni. Mármint a mutatókat.)

Én pedig attól félek, hogy azon a szűk csövön keresztül, amelyen a gazdaságpolitikusok nézik a világot, az igazi félnivalók egyáltalán nem is látszanak.

Most a recesszió elkerülésének érdekében megőrizzük, sőt, növeljük a magyarországi befektetések vonzerejét. Értsd: megvétózzuk az egész Európában kötelezően elfogadott társasági minimáladót, az eddig is agyontámogatott multik számára adóparadicsommá tesszük az országot, ahol ráadásul a bérek se nőnek: ki tud majd ennek ellenállni? Mindenben az ellenkezőjét tesszük annak, amivel nálunk valamivel felelősebben gondolkodó országok próbálkoznak a globalizáció katasztrofális ökológiai és társadalmi következményeinek enyhítése érdekében.

A teljes cikket a Magyar Hang július 22-én megjelent, 2022/30. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!