
Akár évekig is eltarthat, mire kitermeli a Mol azt az 500 köbméter gázolajat, amely tavaly ősszel egy csőtörés miatt került a talajba a gárdonyi Zártkert alatt. Az olajtársaság és a kormányhivatal szerint a kutak vize mégsem az ipari szennyezés, hanem a nitrit és nitrát miatt használhatatlan. A helyiek viszont tapasztalják az olaj jelenlétét a vízben, a telkek elértéktelenedtek, akik eddig gazdálkodtak, ma már inkább be sem vetik területüket.
A gázolajszennyezés 40 évnyi munkánkat, az életünket tette tönkre. A lovaimat nem tudom tisztán tartani, mert a kútvíz, ha van egyáltalán, semmire sem használható, úszik a felszínén az olaj. A kertet, ahol eddig mindent megtermeltünk magunknak, inkább be sem vetettem, a tavasz beköszöntével pedig már látszik az is, hogy a tavaly még viruló gyümölcsfák sorra száradnak ki – sorolja a gárdonyi Zártkertben élő Magán István, mi minden változott az elmúlt fél évben.
Lapunk tavaly ősszel elsőként számolt be a Velencei-tótól alig pár kilométerre történt, a Mol terméktávvezetékének sérüléséből fakadó súlyos gázolajszennyezésről, és elsőként mutattuk meg azt is, hogy mindez hogyan érinti a helyben élőket, akik közül többen állattartással foglalkoznak, és kertjeikben termelik meg a szükséges élelmet. Fél évvel később visszatértünk, hogy megnézzük, miként változott meg az élet a Zártkertben.
• Hogyan lehetséges, hogy bár fél millió köbméter gázolaj ömlött a földbe, a kútvíz mégsem ezért használhatatlan?
• Mit tehetnek a helyiek?
• Mennyi időt és pénzt vehet igénybe a kárelhárítás?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!