Moto GP-pálya: alig szerezte meg az állam, máris eladja a földeket

Moto GP-pálya: alig szerezte meg az állam, máris eladja a földeket

A tervezett MotoGP-pálya helyszíne (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Máris túladna az állam számos olyan hajdúnánási ingatlanon, amelyet a tervezett motorversenypálya-építéssel összefüggésben szerzett meg. Ez a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) szeptember elején közzétett földértékesítési hirdetményéből derül ki. Az ebben eladásra kijelölt több mint ezer kisebb-nagyobb földterület mellett 15 hajdúnánási ingatlannak keres gazdát az állami földeket kezelő NFK. Ezek között szerepel a beruházási területen fekvő kilenc ingatlan is.

Hajdúnánás és Görbeháza térsége nem a világ közepe. Ám itt fut össze az M3-as és az M35-ös autópálya. Ha hihetünk a politikusoknak, a két település közötti területet a térség „stratégiai fekvése” miatt szemelték ki a motor versenypálya helyszínének. A versenyring majdani helyszíne mezőgazdasági terület. Itt-ott az idő és a természet erői által megrágott és kiköpött hodálycsontvázak kapaszkodnak a dűlőutakba. Máshol gazdálkodók, a világ zajától menekülők vagy éppen a szülői hagyományokat újraélők karbantartott tanyái állnak. Tavaszi látogatásom idején nyulak, őzek rágták a tavalyról ott maradt kukoricát, felettük darvak és más költözőmadarak húztak. Ha megépül a versenyring, a majorok helyén is motorok zúgnak majd.

Miért vették meg?

A versenypálya és a kapcsolódó létesítmények igénye 400-500 hektár. Ehhez gyűjti a földeket az állam. Már számos ingatlant megszerzett a gazdáktól, de mintegy 40 hektárnyi területtől mindössze négy hónap után megszabadulna. A Nemzeti Földügyi Központ ugyanis vevőket keres kilenc frissen megszerzett, Hajdúnánás külterületén fekvő ingatlanra.

Akad köztük egy-két hektáros terület, de van a kilenc hektárt meghaladó darab is. A földhivatali iratokat végigkutatva látszik: májusban jegyezték be rajtuk az állam tulajdonjogát, és cserefölddel kárpótolták a korábbi gazdákat. A szántókban közös az is, hogy a Hajdúnánást Görbeházával összekötő úttól északra eső területen fekszenek. Ez a beruházás területe – erősítette meg érdeklődésünkre a pálya tervezett helyét a megépítésért és a hazai motorsportért felelős cég, a Humda Magyar AutóMotorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.

A szántók értékesítési szándéka azért is figyelemre méltó, mert a szóban forgó ingatlanok nem a beruházási terület sarkaiban találhatók. Érthetetlen továbbá az is, hogy az eladásra kínált ingatlanok jelentős része egy több helyrajzi számra tagolt, 20 hektáros tömböt tesz ki, ám abban az állam egy 1,5 hektáros földdarabot megtartana.

• Mennyit kér az állam az ingatlanokért?
• Miről szól a Nemzeti Földügyi Központ földértékesítési programja? Kik vásárolhatnak földet?
• Hány ingatlan esetében kértek a tulajdonosok csereföld helyett pénzbeli megváltást?
• Indítottak-e az állami szervek kisajátítási eljárást?
• Mikori futamrendezéssel kalkulál az állami motorsportért felelős vállalat?
• Milyen célt szolgáló felülvizsgálattal kalkulál a Humda ügynökség? 

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 16-án megjelent, 2022/38. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!