Mozi

Hallod-e, Rozika te,
gyerünk a moziba be
(dalszöveg: Békeffi István)

A moziba hívó sláger először 1932-ben, Eisemann Mihály Egy csók és más semmi című operettjében hangzott fel. Filmre is vitték, 1941-ben, abban Sáfrány, az ifjú ügyvédjelölt csecsemő gyermekének énekli. A babát azért hívják-e Rozikának, hogy a rím kilegyen, nem tudni. Vagy a dallam volt meg előbb, és a nevet a ritmus hívta oda, azt sem. Mindegy. A mozi. Az a lényeg.

Már anyámék is jártak a múlt század harmincas–negyvenes éveiben, ábrándos ifjúságuk szemérmes találkáin; anyám, a zeneakadémista, valamennyi filmslágert tudta zongorán, zsúrokban vele dalolt a vendégség. Mit néztek meg, fiam? – kérdezte apám, valahányszor vasárnapra István barátommal kéredzkedtünk, rendszerint a négyórási filmre (volt még előadás negyed hétkor és fél kilenckor is). Apa húsz forintot adott, tíz volt a legdrágább jegy, sosem mulasztotta megjegyezni: én a te korodban jobbára az olcsó első sorban ültem. Jó volt a film onnan is – emlékezett, mozi után kicsit fájt az ember nyaka. Az Istvánét is fizesd ki! – utasított mindig, a házmesterék gyereke volt, hét végén együtt lógtunk napestig.