Ha az ember a Krisztinavárosban sétál vagy villamosozik, és elhagyja a templomot, a vele szemközti rövid utcaszakaszt, amely töredékesen talán valamennyire képes a régi Budát felidézni, előbb jobb oldalon tágul ki a tér a Vérmező felé, bal oldalon pedig, elhagyva a Színháztörténeti Intézetet, majd a Karácsonyi-palota hűlt helyét, a hajdani Krisztinaváros utolsó darabjával találkozhat. A magas bérházak ölelte kétemeletes, korai klasszicista ház 1815 körül épült – egykor, ellentétben a mai utcaképpel, kiemelkedett földszintes szomszédai közül.
Legalább nyolcvan éve országosan védett. Horler Miklós Budapest műemlékei című, 1955-ös kötetében így ír róla: „Öttengelyes homlokzatát egytagú főpárkány zárja le, a földszint és első emelet felett övpárkányok maradványaival. Mindkét emeletsoron könyöklőpárkányon ülő, sima keretezésű ablakok nyílnak, a főpárkányhoz csatlakozó második emeletiek két oldalán lapos állókonzolokkal. A földszint középtengelyében sima kőkeretes kapu nyílik, amelynek szemöldökköve hiányzik. A földszinti nyílások átalakítottak. Kapualja egyszerű, síkmennyezetes. L alakú udvari szárnyai csak egyemeletesek. Az északi oldalszárnyban egyszerű, tömör orsófalú lépcsőház helyezkedik el.”
Hogy öregségére miért maradt egyedül, arra pontos válasz adható.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
