„Ez egy országos eredmény, de ebbe most nem akarok belemenni” – mondta a választás estéjén az élőben közvetített ünneplés közben Budai Lóránt, Jászberény újraválasztott polgármestere. A lapunk által megkérdezett elemzők szerint is van néhány országos tanulsága a voksolásnak: Kéri László szerint kívülről is látszott, hogy sok munkát fektettek a kampányba Budai Lóránt támogatói, míg Rajnai Gergely szerint országos pártoktól való eltávolodás jól működő üzenet helyi kampányokban.
– Nincs nagy ördöngösség, egyszerűen megdolgoztak érte – kommentálta az eredményt a Magyar Hang megkeresésére Kéri László politikai elemző. Mint elárulta, az ismeretségi körében vannak jászberényiek, rajtuk keresztül értesült arról, hogy a választás előtti két héten milyen munkát folytatott Budai Lóránt kampánystábja. Szerinte Budapestről is utaztak oda a városból elszármazott jászberényiek, hogy házról házra járva kampányoljanak az egyéni körzetekben – ahol végül szintén meggyőző többséggel nyertek az egyesület jelöltjei – és a polgármester mellett is.
• Mennyire számíthatott, hogy a pártok nem kaptak szerepet a kampányban?
• Hat-e ez a tapasztalat az ellenzéki pártokra?
• Az országos közhangulatra lehet-e következtetni az eredményből?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!