Műveljük kertjeinket

Kultúrnemzet vagyunk – mondta január 22-én, a magyar kultúra napján Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Zene Háza megnyitóján, majd kampánysebességbe kapcsolva szűkítette a kört: a baloldal természetesen nem része a kultúrnemzetnek, hiszen ők a lepusztultat és méltatlant védik, és ellenzik, ami szép és lélekemelő. – Áprilisban húzzuk el a nótájukat – foglalta össze ars poeticáját a frissen elkészült létesítmény hangulatától megrészegült kormányfő. Szavainak a korábban önmagát a politikán felül állóként jellemző Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész adott nyomatékot, amikor a NER megjelent potentátjainak eljátszotta a Piros volt a paradicsom, nem sárga kezdetű hazafias nótát.

Ha elszakadunk a szótárak száraz, illetve a propaganda melldöngető definícióitól, a kultúra meghatározása legalább olyan problémás lehet, mint a nemzeté, nem csoda, hogy e kettő sorsa szorosan összefonódik. Az ókori Rómában a „cultura” még a föld megmunkálását jelentette, s bár Cicerónál már a lélek műveléseként tűnt fel, az Orbán Viktor által használt értelmét csak jóval később, a XIX. században, a nemzetállamok korában nyerte el. Az egyéni természet gondozása ekkortól terebélyesedett kollektív munkává: a társadalom által létrehozott szellemi és anyagi javak összességévé.