
Nincs olyan forgatókönyv, ami szerint ne jutnánk be a parlamentbe – erről is beszélt Nagy Dávid, aki péntek óta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) jövő évi parlamenti listájának a vezetője. A pártigazgató megválasztása után a Magyar Hangnak adott nagyinterjút, és ebben arról beszélt, hogy nem érzékelnek nyomást a saját táboruk részéről, hogy a NER leváltása miatt inkább ne induljanak. Szerinte 150-200 ezer szimpatizánsuk lehet, és ez a szám még növelhető.
– Hogy lesz valaki 28 évesen parlamenti listavezető?
– Erről a párttagságot kell megkérdezni.
– Ön minek tulajdonítja?
– Szerintem ez nagy dolog, mert a munkámnak szól, annak hogy hiába inkább háttérmunkát végzek és mellette politizálgatok, a tagság látja a melót, a szívósságot. És semmiképp nem annak, hogy kit hogyan vertem át vagy hogyan gyűjtöttem a szavazatokat, vagy áskálódtam mások ellen. Nagyon megtisztelő.
– Hogyan fognak összeférni a pártigazgatói feladatok a listavezetőivel?
– Természetesen sehogy. Újpesten önkormányzati képviselő maradok továbbra is, de a pártigazgatást le fogom adni, mert így nyilván nem lehet kampányt is csinálni. Az eddigi feladataimat elsősorban Bagi Reának szánom, aki jelenleg a HR-vezetőnk.
– Mi volt az MKKP szempontja a lista összeállításakor?
– Mindenképpen egy csapatot szerettünk volna indítani. Azt vettük észre, hogy ott működik jól a munka és a politizálás, ahol csapatot küldtünk csatába: például Óbudán, Zuglóban, Ferencvárosban, Újpesten, a XI. vagy a XXII. kerületben. Próbáltuk ezt a listát úgy összeállítani, hogy minél színesebb legyen: van rajta kutató, politológus, vízdiplomata és olyan anyuka, aki várhatóan éppen jövő hét hétfőn szüli meg a negyedik gyerekét. Szóval így igazából 6 ember van most az 5 fős listán. Csapatban éri majd meg ránk szavazni, és nem az lesz a lényeg, hogy Nagy Dávid vezeti-e a listát vagy más. Első körben 16 emberről döntöttünk. Persze nyomhattuk volna fullba a kretént, és betehettük volna a lista elejére Kovács Gergőt a szavazatmaximalizálás miatt, mikor tudjuk, hogy ő nem akarna beülni a parlamentbe, de inkább úgy döntöttünk, hogy inkább nem verjük át a választókat úgy, ahogy más pártok.
– Teljesen biztos, hogy indulnak ’26-ban? Nyilván a kérdés nagy dilemma lett az ellenzéki oldalon, a Momentum és Jámbor András is közölték, hogy elállnak tőle. Önök érzékelnek ilyen nyomást a saját táboruktól?
– Nem érzékelünk. Kérdések vannak, beszélgetések, és persze rengeteg szörnyű komment – de ezt már megszoktuk.
– És ha majd érzékelni fognak, hogy döntenek?
– Akkor meg kell mérni belül, hogy mekkora az a nyomás, mennyire a mi táborunktól jön, és mennyire külső befolyásolás eredménye. A mi szavazóink kitartottak mellettünk mostanáig, 150-200 ezer szimpatizánsunk lehet, és ez a szám még növelhető. És ők egyáltalán nem úgy működnek, hogy csak azért, mert mi nem indulunk el, majd másra szavaznak.
– Ezt honnan tudják? Vannak saját méréseik?
– Mi azt szoktuk csinálni, hogy meglévő méréseket kunyerálunk, és azokat próbáljuk meg kibontani. Pártigazgatóként nem vagyok hajlandó mérésekre költeni, mert sokkal jobb helyen van a közpénz az embereknél. Ráadásul látjuk azt is, hogy mennyi passzivista jelentkezik hozzánk, mennyi akciónk van – ebből az ember azért tud vonni egy mérleget, hogy ez csökken vagy nő. Jelenleg lelassult a növekedés, mert van megint egy esélyesnek tűnő ellenzéki kihívó, de láttunk már ilyet. Ez nem azt jelenti, hogy a pártnak le kell tennie a lantot, és azt mondani, hogy „a legtöbb, amit tehetek a kormányváltásért, az az, hogy kussban vagyok”. Ebben a pártban több a gondolat, több szavazat és jóval több tapasztalatalapú program van, mint amit másoknál látni.
– Önök a listaállítás után „kedves Magyarországot” ígértek. De nem lehet, hogy 15 év NER után nagyobb igény van az erőre, ami változást hozhat?
– Jött 2010-ben az erő, és „tök jól” jártunk vele. Ezért én arra biztatok mindenkit, hogy aki eddig kispártokra szavazott, az ne adja fel, mert az MKKP növekszik, egyre többet mond és egyre többet csinál, úgyhogy be fogunk jutni a parlamentbe. És ez a kormányváltás ügyének is jót fog tenni.
– Attól nem tartanak, hogy a Fidesz eszközei lesznek? A kormánypártnak érdeke lehet, hogy a Kutya Párt erősödjön és a Tiszától vegyen vissza szavazatokat.
– Ennek meglennének a jelei. Jámbor András is elmondta, hogy hirtelen behívták minisztériumi egyeztetésekre, biztatták, hogy kampányoljon. Ilyeneket velünk kapcsolatban nem látok. Mi voltunk eddig az egyedüli párt, akiket tényleg nem hagytak indulni. 2014-ben a Fővárosi Törvényszék visszadobta az indulásunkat és a párt bejegyzését kétes képzettársításra hivatkozva, vagyis hogy a két farok az valójában két f*sz. Na most ez nyilvánvalóan nem így van, hiszen a logónk egy kutya, akinek a hátuljából jön ki a két farok. Tehát nem gondolom, hogy a hatalom a mi barátunk. Sőt.
– Ez 11 éve volt. Mi van akkor, ha a hatalom hirtelen kedves lesz önökkel?
– Az egy teljesen más és újragondolandó helyzet lenne. De nem ez van, és sosem volt ez, pedig pártigazgatóként ráláttam volna.
• Fognak-e a határon túlon is kampányolni?
• Milyen programot szeretnének írni a választásra?
• Hogyan látja a Kutya Párt Budapest helyzetét, ahol hamarosan megszűnhet a költségvetés?
• Miért gondolja, hogy Karácsony Gergely „huncut″?
• A Kutya Pártra nézve mi lesz a legnagyobb veszély ’26-ig?
• El tudja-e képzelni, hogy a Fidesz meglépje az MKKP-val vagy a Tiszával kapcsolatban azt, hogy ne engedje őket elindulni?
• Akkor is beülnének-e a parlamentbe, ha a NER marad hatalmon?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!