Jobb, ha félünk. Nem mindentől és nem állandóan, de nem is véletlenszerűen. Félelmeinket be kell osztani, elegyengetni a nap 24 órás idősíkján. Reggel csak kicsit érdemes félni. Napközben, amikor társadalmi életet élünk, rettegésünk már középfokozatra kapcsolhat, különösen, ha ebben társakra lelünk. Este csak egyféle híradót nézzünk, és akkor megnyugszunk vagy a fényes jelenben, vagy az állandósult felháborodásban, így elkerüljük az összes idegőrlő bizonytalanságot. Fontos, hogy okkal féljünk, ne irracionálisan, ne meghatározhatatlanul, ne szorongjunk, mert akkor terapeutára szorulunk. Féljünk egyszerűen, nyíltan, férfiasan. Boldogan féljünk és elégedetten panaszkodjunk, mintha az anonim alkoholisták körében ülnénk. Legyen erőnk fegyelmezni magunkat az akolmeleg félelem közepette. Mindig attól féljünk, ami szembe jön, és itt nem csak vonatra gondolok. A ma kurrens félelmei az árvizek, az aszály, a bozóttüzek, a szamárköhögés, az agyunkban tivornyázó mikroműanyag-részecskék, a magánklinikai számlák és az Európában meghonosodott szaharai nyár.
Vajon él-e még az az idős asszony, aki egy régi január elsején lehajolt az utcán valami furcsa tárgyért? Nem félt fölvenni, a petárda azonnal robbant. A kezét amputálni kellett, nehéz élete még nehezebbé változhatott. Akkor még egyetlen öregasszony nyomorúságától megrendültek az emberek.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
