Nehéz döntés előtt a rokkantak

Nehéz döntés előtt a rokkantak

Kerekesszékes férfi. Képünk illusztráció! (Fotó: Shutterstock)

Két évig tartó alkotmánysértő mulasztás után a kormány kárpótolná azokat, akik a rokkantsági ellátások 2011-es átalakításának kárvallottjai voltak. A törvényjavaslatot számos kritika éri ellenzéki pártok és szakmai szereplők részéről is.

Emlékezetes, a rokkantsági ellátások 2011-es átalakítása után egyik napról a másikra akár kevesebb mint a felére csökkent egyes érintettek ellátása. Ez akkor is megtörténhetett, ha egyébként egészségük és élethelyzetük nem javult, csak az ellátás „odaítélésének” szempontrendszere változott. Az alkotmánysértő állapotot egy Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslattal „pipálnák ki”.

Az 500 ezer forintos egyszeri kompenzáció kedvező lehet egyesek számára, hiszen ezt akkor is igényelhetik, ha az állapotuk ténylegesen is javult, tehát egy felülvizsgálat után nem lennének jogosultak kompenzációra. Ugyanakkor megvan a lehetősége annak is, hogy rosszabbul járnak, mert elfogadják az 500 ezer forintot akkor is, ha lényegesen több juttatástól estek el.

  • Mire kötelezte az Alkotmánybíróság döntése az Országgyűlést?
  • Mit gondol a javaslatról Fülöp Botond ügyvéd, aki ügyfelével annak idején az Alkotmánybírósághoz fordult?
  • Milyen választás előtt állnak az érintettek?
  • Mit javasol nekik Magyar György?

A teljes cikket a Magyar Hang április 16-án megjelent 2021/16. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!