
Szégyen, szorongás, tehetetlenség: sok Budapesten élő orosz érzi ezt az Ukrajna elleni agresszió és annak várható következményei miatt. A Magyar Hangnak nyilatkozó művész, Natasa Pavlovskaya ukrán menekülteken segít, önkénteskedik: olyan bűnöket próbál jóvá tenni, amiket nem ő követett el. Nagyon sok honfitársam mond nemet a háborúra – üzente Natasa lapunk olvasóinak.
– Hogy élte meg, amikor február 24-én kitört a háború, és az orosz sereg bevonult Ukrajnába?
– Nehéz erre visszaemlékezni, olyan, mintha már egy éve történt volna. Talán a hitetlenkedés volt az első reakcióm, és nem csak én éreztem így. A Facebook-ismerőseim 70 százaléka orosz, köztük is a pánik és az értetlenség volt a jellemző – persze csak a saját információs buborékomról tudok beszélni. Azt mindannyian éreztük, hogy a támadás megindításával valamiféle történelmi határvonalat léptünk át, ám nem tudtuk pontosan, mi történik. Az első napokban nem láttunk képeket, ellentmondásos hírek érkeztek. Egyfajta elveszettséget és nagy bánatot éreztem. Talán ez a megfelelő kifejezés.
– Mégis határozottan jelezte véleményét: március 9-én, a Greenpeace budapesti béketüntetésén ön is felszólalt, és tiltakozott a háború, az Ukrajnát érő agresszió ellen.
– Azért vállaltam a nyilvános szereplést, hogy tudatosítsam: nagyon sok olyan orosz van, aki hozzám hasonlóan nemet mond a háborúra, bűncselekménynek tartja. Szerintem az orosz emberek többsége elutasítja az ukránok elleni erőszakot. Ukrajna talán követett el hibákat, talán nem tisztelték eléggé a Donbaszban élő orosz kisebbséget. De ezt a problémát nem lehet háborúval megoldani – sőt, Donbasz épp a harcok miatt vált élhetetlenné.
• Hogyan látja a háborút a moszkvai értelmiség?
• Milyen fórumokra szorult vissza a tényszerű tájékoztatás?
• Miért vándorolnak el több tízezren vagy akár százezren is Oroszországból?
• Miért volt nagy hiba tömegesen korlátozni az orosz Visa és Mastercard kártyák használatát?
A teljes cikket a Magyar Hang március 18-án megjelent, 2022/12. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!