Jobban nem is csodálkozhattam volna, amikor Ágh István a slam poetryt kezdte emlegetni. A régi Magyar Nemzetbe interjúztunk, a költő épp betöltötte a 80-at. Nem a klubokat járta már akkor sem, hogy a friss irányzatokról tájékozódjék. Mégis képben volt, ahogy azzal is, hogy kultúra rovatos kollégánk, Pion István remekel a műfajban.
Külön a témára keresve viszont nem lepődhetünk meg. Szintén kolléga, Koncz Tamás interjúvolta 2013-ban az Új Könyvpiacba, ott is szóba került, mit gondol az irodalmi határműfajról. A legkevésbé sem vaskalapos választ adott: „A munkásmozgalom történetében voltak szavalókórusok, Kassákék is foglalkoztak szóköltészettel. Balaskó Jenő verseit egy időben csak a költő előadásában ismerték. S micsoda nagy közönsége volt Majakovszkijnak, Dylan Thomasnak, Jevtusenkónak! Nincs ezzel probléma, legyen friss a szöveg, nem csak magányt kívánhat meg a versolvasása. A minőség viszont kérdéses: a legrosszabb verseket is jól elő lehet adni, a legócskább dalszöveget is felemelheti a zene és a ritmus, és aztán ez jut el a szélesebb hallgatósághoz. Rilke nagy költészetét nem lehetne ilyen tömegek előtt érvényesíteni.”
• Hogyan emlékezett indulására?
• Hogyan reagált korunk jelenségeire?
• Miként menekült a fantázia világába?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
