„Örülök, hogy nem vagyok arisztokrata”

Az elmúlt évek egyik legfontosabb magyar regénye németül született meg. Nelio Biedermann Lázár című kötete egy magyar nemesi család hanyatlástörténete, amelynek háttérben ott zakatol a XX. század kegyetlen történelme. A Zürichben született író saját felmenőinek kálváriájából formált mágikus motívumokkal átszőtt fikciót: a századfordulótól egészen a nagyszülei 1956-os Svájcba meneküléséig. A történet világsztárt csinált a 22 éves szerzőből: eddig több mint 200 ezer példányban elkelt, 26 nyelvre (már vagy majd) lefordított könyvéért Patti Smith ugyanúgy rajong, mint Daniel Kehlmann, a kritikusok Gabriel García Márquez és Thomas Mann nevét emlegetik, a regény megfilmesítési jogát pedig a Babylon Berlin című sikersorozat alkotói szerezték meg.

A Lázár magyar nyelvű megjelenése apropóján Nelio Biedermannal a múlttal való szembenézésről, a nagymama magyaros konyhájáról, a siker receptjéről és a világpolitika rémisztő tendenciáiról beszélgettünk, de kiderült az is, hogy miként cseng manapság a Lázár név Magyarországon. A sötét erdő szélét még mindig egy kimúló évszázadból megmaradt hó borította, amikor Lázár Lajos, a vízkék szemű, áttetsző gyermek először látta meg azt a férfit, akit annak halála után is apjának tekintett – így kezdődik a Lázár (Fodor Zsuzsa fordításában): az „üveggyermek” érkezése elhozza az új évszázadot. A kegyetlen és véres XX. századot, amely sosem múló nyomot hagyott a bárói rangra emelt család életén. A vidéki kastély és a fővárosi bérház biztonságos luxusából a háború poklán és a kitelepítés megaláztatásain át a forradalmat követő menekülésig követi (h)őseit a narrátor, hogy a kezdetben a mágikus realizmus jegyeit felidéző történetmondás kiábrándult realizmusba csapjon át.

Szokatlannak tűnik egy huszonéves szerzőtől, hogy nagy történelmi elbeszélésbe oltott családregényt írjon, de Nelio Biedermann szerint ez valójában nem az ő döntésén múlt, „muszáj volt megírnia a családja kálváriáját”. – Nagyapám sokat mesélt a múltjáról, már gyerekkorom óta készültem rá, hogy egyszer könyvet írok a történetekből. Tizenhat évesen kezdtem bele, és hat éven át küzdöttem, mire sikerült rátalálnom a megfelelő formára – mondja a szerző, aki ez alatt a hat év alatt azért megírt egy másik regényt is; a 2023-ban megjelent Anton will bleiben (Anton maradni akar) egy idős, rákbeteg férfi történetét meséli el.

Bár a Lázár hamisítatlan családregény, a karakterek a fikcióban kelnek életre. – Fontos volt számomra, hogy senkit se lehessen egyértelműen beazonosítani a családomból. Az események egy része ugyanakkor nagyon közel áll a valósághoz: a kitelepítés, a menekülés vagy a svájci végállomás a családi múltam része. Igyekeztem úgy megírni a történetet, hogy ne látszódjon éles határvonal a valóság és a fikció között.