
Az elektromos cigaretta megállíthatatlanul terjed a világban annak ellenére, hogy a hatóságok szinte minden országban igyekeznek gátat szabni neki. Többtucatnyi országban teljesen tiltott, miközben a hagyományos változata a felnőttek számára szabadon hozzáférhető. De jogos-e ez a hozzáállás? Bár a gyakran hangoztatott vélekedés szerint az elektromos cigaretta legalább olyan (ha nem inkább) káros, mint a hagyományos termék, a tények nem erre utalnak.
Még mielőtt megvizsgálnánk az elektromos és a hagyományos cigaretták egymáshoz viszonyított egészségi hatásait, szögezzük le, hogy mindkét termékcsoport halálos veszedelmet jelent az emberre. A hagyományos dohányzás gyakorlatilag az összes krónikus és halállal fenyegető betegség kockázatát növeli, a szív- és érrendszeri betegségektől a rákig. Az e-cigaretták hosszú távú egészségi hatásairól (a termék viszonylagos újdonsága miatt) kevesebb klinikai adat áll a rendelkezésünkre, de gyakorlatilag biztosan ez is káros az egészségre. Így természetesen senkit sem biztatunk egyik termék fogyasztására sem, sőt mindenkit a leszokásra intünk.
Miután lefutottuk e kötelező kört, rátérhetünk arra a gyakorlati szempontból hallatlanul fontos kérdésre, hogy vajon az e-cigaretták veszélyessége hogyan aránylik a hagyományos cigarettához. Minthogy a cigarettában lévő nikotin az egyik legerősebben addiktív ismert vegyület, sokak számára egyszerűen elképzelhetetlen a teljes leszokás, bármennyire is tudatában vannak annak, hogy a dohányzással lassan, de biztosan megölik magukat. Ebben a helyzetben pedig bármilyen változtatás, amelyet a függő ember képes meglépni, és akár minimálisan is kevésbé károsítja vele az egészségét, hasznos lehet.
• Melyik a kevésbé egészségkárosító: a hagyományos vagy az elektromos cigaretta?
• Mi a különbség az egészségi hatásaik között?
• Vannak-e hátrányai az ecigarettának a hagyományos változathoz képest?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!