
Ismét fennakadt a környezetvédelmi hatósági eljáráson az az osztrák vállalat, amelyik bazaltbányát nyitna a Sümegprága feletti hegynyeregben. A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal ugyan engedélyezte a kitermelést, de a legértékesebb nyersanyagot rejtő területeken természetvédelmi okok miatt megtiltotta a fejtést. Ez a hatósági engedélyből derül ki, amelyet közérdekűadat-igényléssel kértünk ki a kormányhivataltól, miután a honlapján nem találtuk meg.
A szóban forgó megismételt környezetvédelmi eljárásra azért került sor, mert az előzőt sikerrel támadta meg a Modre Bergbau GmbH a Veszprémi Törvényszéken. Mint arról beszámoltunk, tavaly májusban a bíróság megsemmisítette a környezetvédelmi osztály előző határozatát, egyebek mellett azért, mert úgy találták, a hatóság indoklása nem volt teljes körű. Emiatt új környezetvédelmi eljárás lefolytatását írták elő.
A szóban forgó, durván 42 hektáros terület a becslések szerint 65 évi kitermelésre elegendő bazaltot rejt, amely többek között vasútépítéseken használt nyersanyag. A Keszthelyi-hegységnek ezen a nyúlványán egyébként több helyen folyik kitermelés. Sümegprágán sem ismeretlen a bányászat, igaz, lassan 50 éve leállt már a fejtés. Az egykori bánya területén máig láthatók ennek nyomai: áll az egykori csillefelvonó, továbbá kisebb épületek is. Nem messze tőle óriási bányagödör tátong, körülötte pedig bazaltoszlopok merednek az égnek, a felhagyott bányát az évtizedek alatt visszahódította a természet. A bányavagyon még így is jelentős, nem véletlen, hogy évtizedek óta akadnak vállalkozók, akik szívesen újraindítanák a termelést.
• Milyen kifogásaik vannak a sümegprágaiaknak a bazaltbánya ellen?
• Miért tiltotta meg a kormányhivatal környezetvédelmi osztálya a bányászatot a Natura 2000-res besorolású természetvédelmi területen?
• Milyen eltérések vannak a legutóbb kiadott engedély és annak előző verziója között?
• Mitől esne el az osztrák cég, ha elfogadná a korlátozásokat tartalmazó engedélyt?
• Belenyugodott-e a környezetvédelmi hatóság döntésébe a bányavállalat?
A teljes cikket a Magyar Hang március 3-án megjelent, 2023/9. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!