
…Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán…
Nem én írom, de a föld valóban dübörög, a sátán pedig (Boncz Géza poénja), akár a takarítónő, az őrület határát súrolja. Újfent mondom: nem én írom, a Mephistót alakító színész szavait rögzítem, s teszem közkinccsé, többek okulását reménytelenül remélve…
Hendrik Höfgen vagyok, vagyis voltam. A Weimari Köztársaság utolsó éveiben sikerre éhes, kollégáim által nem igazán tehetségesnek tartott, inkább frusztrált pozőr színészként voltam alkalmazásban a Hamburgi Művész Színházban. Amit a színpadon nem bírtam, azt a hatalmakhoz dörgölőzve igyekeztem elérni, alkalmazkodással, elvtelenül és engedelmesen.
Amikor 1933-ban Hitler és a Nemzetiszocialista Párt hatalomra került, végre elérkeztem sikereim csúcsára, karrierem kiteljesedett, és mivel tökéletesen illeszkedtem az újdondász hatalomhoz, már az sem jelentett gondot, hogy politikai múltamban volt néhány gyanús momentum, és mellékessé váltak hajdani társadalmi kapcsolataim is. Rövid időre volt szükség ahhoz, hogy államtanácsosi rangban a Harmadik Birodalom kultúrpolitikusaként végezhessem áldásos tevékenységem. Mivel semmi más nem érdekelt, csak a karrierem, közönnyel és hideg fejjel vettem tudomást arról, hogy szép sorban eltűntek mellőlem hajdani balos, liberális és a közélettel kevésbé foglalkozó, törődő kollégáim. Az azért szemet szúrt, hogy még a náci színésztársaim is elpártoltak tőlem. Amit éreztem és megtapasztaltam: fölemelkedésemnek semmi és senki nem állhat útjába.
Mi más hiányozhatott volna, mint a nagy szerep vágya: Faust doktor megrontója, Mephisto. Hogy is lehetett volna elég a hatalom adta siker? A teljesség volt a vágyam: sikeres pálya a hatalmi struktúrában, karrier a világot jelentő deszkákon. És persze a vagyonosodás, a két karrierből következő meggazdagodás, majd a gazdagság kéjes élvezete: pompás otthon, kimagaslóan pazarló életvitel, világ körüli utazás, fürdés a sikerben. Az engedelmesség jól fizet, ennél jobb üzletet kitalálni sem lehet. Talán csak az múlja fölül, hogy nekem is engedelmeskednek mindazok, akik hozzám hasonlóan előléptetésre és dicséretekre vágynak. Természetesen továbbra is vágytam a visszajelzéseket, a dicsérő szavakat, a hatalom simogatását és felém áramló elismeréseit. Mindez fontosabb volt számomra, mint a megdicsőült beteljesedés. Tudtam, legbelül éreztem, hogy a teljes, lezárult siker törölné a közbenső sikerélményeket.
Engedelmes ember voltam, szükségem volt a parancsot osztogató hatalomra, e nélkül élni sem tudtam. A parancsoló szavai épp oly édesek voltak számomra, mint a vállon veregető dicséretei. Korbácsolás mézesmadzaggal.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 30-ig kapható 2025/4. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!